Megújult a papi parcella Nyíregyházán
Megújult a papi sírkert az Északi Temetőben. A Korányi úti bejáratnál lévő fehér márványkeresztes területre 1993-tól temetik az elhunyt papokat. A sírkertbe távolabbi egyházközségekből is érkeznek hívek, hogy leróják tiszteletüket a lelkipásztorok emléke előtt. Az elkerített rész most a felújítással méltó külsőt kapott.

1993-ban alakították ki az Északi Temető Korányi úti bejáratánál azt a papi parcellát, ahol a Római Katolikus Főegyházmegyei Papi Szociális Otthon elhunyt lelkipásztorai mellett az egri,- a kassai,- a váci és a debrecen-nyíregyházi egyházmegyék papjai is végső nyughelyre találtak. A hant nélküli fehér márványkeresztek alatt nyugszik többek között között Csépányi Ferenc, aki 1960 és 1990 között volt Nyíregyháza főpapja, de ide temették dr. Váradi József helynök atyát is. A papoknak emléket állító sírkertben teljes talajcsere, parkosítás, határoló díszkerítés állítása,valamint a fehér márványkeresztek megtisztítása történt, amiket az ott nyugvók fényképével láttak el.

Róka Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, a papi parcellának néhány százezer forintos rendbetételi költségtétele volt, amit a megrendelő, a Főegyházmegyei Papi Szociális Otthon fizetett. Mindezeken túl a temető, mint üzemeltető is hozzájárult a felújításhoz.

 

Új papi parcella

 

A papi parcellában 29 pap talált végső nyugvóhelyre. Több egyházi személyt már nem temetnek a területre. A sétány másik oldalán alakítanak ki a temető munkatársai egy másik részt, ahová az elhunyt lelkipásztorokat helyezik.

Mikita Eszter