Megújuló intézmények Nyíregyházán

2015 őszén még javában tartottak a felújítási munkálatok az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő Tagintézményében. A több millió forintos beruházás során kicserélték a nyílászárókat és energetikailag korszerűbbé tették az épületet annak érdekében, hogy a gyerekek korszerű és biztonságos környezetben tölthessék mindennapjaikat. Nem ez volt az egyetlen óvoda, amelyik megújult, hiszen az elmúlt években több nyíregyházi gyermeknevelési intézmény lett modernebb. Sóstóhegyen például teljes felújítás valósult meg, máshol pedig tornaszobával bővült az intézmény, vagy új szabvány játszóteret kaptak a kicsik. Mindezek mellett azokon a helyeken, ahol szükséges volt, kapacitásbővítést hajtott végre a város.

 

400 millió saját forrás

 

Ebben az évben Nyíregyházán a nyári időszakban 400 millió forint saját forrásból tudják megvalósítani a felújításokat. Ebben benne lesz óvodai és általános iskolai játszótéri eszközök felülvizsgálata, és felújítása. Erre 30 millió forintot szán az önkormányzat, hiszen nagyon fontosnak tartják a gyerekek biztonságát. 50 millió forintból kicserélik a Csaló közi Nyugdíjasház nyílászáróit, hiszen azok annyira elavultak már, hogy energetikai szempontból is időszerű a csere. Általános iskolák, középiskolák, kollégiumok, az Alma utcai orvosi rendelő, gyermekjóléti központ, idősek nappali ellátását biztosító intézmény, a Mandabokori Művelődési Ház azok az intézmények, amelyek részt vesznek a felújításban. A párhuzamos tervezésnek köszönhető az, hogy egy intézmény modernizációja során odafigyel arra is az önkormányzat, hogy a környezete is megújuljon. Így gondot fordítanak például egy közterületi park rendbehozására.


Minden intézménytípus megújul

 

Jászai Menyhért, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere kifejtette, nincsen olyan intézménytípus, amit ne érintene a felújítás. Hozzátette, van olyan, ahol régi adósságot törleszt a város, mert már nagyon leromlott állapotban voltak az épületek, de lesznek olyanok is, ahol „kisebb” felújításokat végeznek el, például beázásjavítást, vagy vizesblokkot cserélnek ki. De ha valahol volt egy csőtörés, azt is megoldják.


400+700 millió

 

Ott, ahol gyerekek ellátása történik, nyáron valósulnak meg a felújítási munkálatok. A tan-, illetve a nevelési évre már csak olyan feladatokat hagynak, amelyek nem befolyásolják a gyerekek biztonságát. A 400 millió forint saját erőn túl 700 millió forint pályázati forrásból hat óvoda újulna meg kompletten a jövőben. Ebben a körben azok az intézmények válnának modernebbé, amelyek korábban nem vettek részt a korszerűsítésekben. Mindezeken túl a tervek szerint egy újabb intézménnyel bővül a nyíregyházi ellátórendszer, hiszen a Jósa András Oktatókórház területén pályázati forrásokból, 200 millió forintból egy új óvodát kíván építtetni a város. Erre az új gyermeknevelési intézményre azért van szükség, mert azon a környéken sok a gyerek és zsúfoltak az óvodák.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)