NYÍKSE - Atomerőmű KSE Bonyhád 71-51 (13-19; 15-12; 22-11; 21-9)
" Hatodik bajnoki, de harmadik hazai mérkőzését vívta a NYÍKSE a Bánki iskola termében vasárnap este.
A Bonyhád fiatal csapata a tabella középmezőnyében állt a mérkőzés előtt és komoly skalpokat szereztek már az eddigi mérkőzéseken.
A NYÍKSE csapatán nagy volt a nyomás, mert 5 vesztes mérkőzés után, már a mentális teher volt igazán a visszahúzó erő.
Ez látszott is a mérkőzés kezdetekor, mert az első negyedben, 6 perc után 2-16 a vendégek javára. Mintha a rémálom folytatódott volna, lefagyott a NYÍKSE! Hiába védekezett, ha a támadásokban a 100%-os ziccerek kimaradtak, abból pedig gyors kontrákat kaptunk.
De, ott cserélt Brane Savic edző és Skorcov valamint Tisza kosarainak köszönhetően jött egy 11-0-ás roham és máris meccsben voltunk. 13-19 a negyed vége.
A második negyed Tisza kosarával indult, de aztán újra a vendégek kosarai jöttek.
Aztán jól kapcsolódott be Kurucz, Asztalos és Skorcov is, máris 22-22. Innen már meccsben voltunk, de sajnos egy utolsó mp-es vendég kosárral 28-31 eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.
Brane Savic keményen dorgálta a fiúkat az öltözőben. Sajnos mégsem indult jól a második félidő, hármassal kezdtek a vendégek, de utána szinte kosárpárbaj alakult ki. Aztán a 23. percben az elszántan játszó Vida kosarával már a vezetést is átvettük, 37-36. Itt szoros volt a mérkőzés, kosárváltás, majd az addig kitűnően védekező Verba sarokból dobott triplája végre tovább lendítette a csapatot, 42-38.
Aztán megint egyenlő, de Asztalos és Földesi kosarainak köszönhetően újra van előny, 50-42 a negyed vége.
Jön az utolsó etap, a közönség tombol, a játékvezetők kicsit kritikusan fújtak, szinte engedték a kemény játékot.
Az utolsó negyedet Cvijin kosarai nyitották meg, máris 10 pont felett a különbség. Innen elkapta a fonalat a NYÍKSE, a végig kitűnően játszó, fiatal Verba duplája, majd Cvijin két triplája után még Kurucz duplája és Tisza triplája jött és mint a gőzhenger gázolt át ellenfelén a NYÍKSE. Az utolsó negyed első nyolc percét 19-2 -re(!!) hozta le a NYÍKSE. Végre, ez a tavalyi sikercsapat!:)
Innen már kicsit könnyelműen dobáltunk és három vendég dupla után "csak" 20 pont lett a különbség 71-50.
De igazán az eredmény számít és az, hogy szinte mindenki "megérkezett" a csapatba.
Jöttek a második félidőben az egyéni teljesítmények is és csapatként is kitűnően, végig koncentrálva dolgoztak a fiúk, akkor sem feladva amikor nem jöttek be a helyzetek.
A játék képe alapján biztatóan nézhet a csapat a jövőbe, bár a november 11-i, pénteki ellenfél a Dávid Kornél Akadémia csapata úgy érkezik a NYÍKSE otthonába, hogy ezzel a mérkőzéssel egyidőben a listavezető Budafok együttesét győzte le." - tudósított a NYÍKSE.