Megszépül az Erdei Tornapálya

Már korán reggel, még a nagy meleg előtt megkezdődik a munka az Erdei Tornapályán, ahol nagynyomású víztisztítóval takarítják a hintákat a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai. A helyreállítás során nemcsak a játékok újulnak meg, kicserélik a sérült kerítéselemeket és lefestik azokat. Felújítják a filagóriák tetőszerkezetét, megjavítják a játszódomb lépcsőjét és árnyékolót készítenek a homokozók fölé. Mindezek mellett kicserélik a tönkrement csúszdákat.

 

Felújítás a látogatók érdekében

 

Keczkó János, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterületfenntartási iroda vezetője azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, az Erdei Tornapályának évről évre egyre nagyobb a forgalma, ami az elhasználódást is felgyorsítja. A szakember kifejtette, ezért kell folyamatosan karban tartani, illetve rendszeres időközönként egy-egy nagyobb felújítást is véghezvinni.

További képekért kattintson a fotóra!

A helyreállítás közel félmillió forintba kerül, előreláthatóan két hétig tart, hiszen figyelembe kell venni az időjárási tényezőket, valamint azt, mennyien látogatnak a tornapálya területére.

M. E.

(Fotó: Kohut Árpád)