Megszépül a nyíregyházi Fürdőház

Csempéznek és festenek a munkások a Fürdőházban. A fürdőrészleget lezárták, ezt most nem tudják használni a szállóvendégek és a pihenni vágyók. Néhány nap alatt teljesen megszépül az épület, ezt közölte a fenntartó.

– Egy rácsos borítást fogunk látni, mintha egy dugó lenne rajta igazából, tehát nagyobb felületet nem fog érinteni – mutatja a kupolán lévő néhány furatot és a benne lévő csöveket dr. Podlovics Roland. Több ponton is kifúrták a Fürdőház kupoláját és ezekbe helyezték az elszívókat. A vezérigazgató arról is tájékoztatást adott, hogy a korábbi rendszer nem tudta megóvni a mennyezetet a vízpárától. A felérkező gőz itt csapódott ki és hiába végeztek speciális anyagokkal festést néhány éve, a pára folyamatosan rongálta a vakolatot. Olyan is előfordult, hogy egy darab innen a medencébe hullott. Az új elszívó rendszer kialakításával most ezt a problémát kívánják felszámolni. A felújításra közel 2 millió forintot költenek.

[REKLAM]

– Ez egy műemléki épület, nagyon szeretik a nyíregyháziak, tényleg egy kuriózum itt fürödni. Reméljük, hogy ezzel a technológiai változtatással elérjük azt, hogy ezek a kellemetlenségek lényegesen kevesebb problémát okozzanak. 100 százalékos nem lesz a rendszer, mert egy öreg épületről van szó. Helyenként salétromosak a falak, speciális festéket igényelnek, de azt várjuk, hogy jelentősen kevesebbszer kell majd javítgatni a mennyezetet – tette hozzá dr. Podlovics Roland.

A vezérigazgató hozzáfűzte, az új elszívó rendszer kialakítása érdekében még statikussal is megvizsgálták a Fürdőházat, csak ezek után nyúltak hozzá az épülethez. A felújítást önerőből finanszírozzák.

 

Már a szezonra készülnek

 

Közben a Parkfürdőben is folyik a munka. Itt a medencék fugáit javítják a munkások. Ahol végeznek, ott jöhet a takarítás, mert már most elkezdett felkészülni a nyári szezonra a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. Fugajavítás ráadásul az Élményfürdőben is várható, egy-egy medencét néhány napra lezárnak majd, hogy a sérült, hiányzó fugákat ki lehessen javítani. Nagyobb beruházás a termálvízelosztó kútjainál is várható. Itt egy 40–50 éves rendszert kell majd kompletten kicserélni. Ekkor Sóstón legalább 2 napra be is zárnak majd a fürdők. A termálvízelosztó cseréje körülbelül 6 millió forintba kerül, és a munkálatokat áprilisban végzik el.

Z. Pintye Zsolt