Megnyílt az Őszi Tárlat a Váci Mihály Kulturális Központ első emeletén
Fotó: Szarka Lajos

38 alkotást mutat be idén az Őszi Tárlat. A kiállítás hagyománya egészen 1955-ig nyúlik vissza, évről évre itt ismerheti meg a megye művészeit a nagyközönség. A tárlat megnyitóján a város díját Székhelyi Edith festő, a megye elismerését Sirpa Hannele Ihanus szobrászművész kapta.

Többek között festő-, fotó- és szobrászművészek találkoztak a Váci Mihály Kulturális Központ első emeleti dísztermében, péntek délelőtt megnyitották a 2021-es Őszi Tárlatot. A város, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kulturális életének, valamint az alkotók számára is kiemelt jelentősége van a kiállításnak. Évről évre sok a visszatérő alkotó, de mindig bemutatkozik a fiatalabb generáció is.

Izgalmas feladat

„Egy kicsit kisebbnek, szerényebbnek mondható ez a tárlat, ami a munkák számát illeti, ugyanakkor izgalmas is. Számomra minden egyes Őszi Tárlat megrendezése olyan, mint amikor ajándékot kapunk, kibontjuk a dobozt és belenézünk. Mindig érdekes követni, hogy melyik művész hol tart, éppen milyen problémák foglalkoztatják, milyen gondolatokat szeretne átadni a közönségnek. Valójában ez teszi sokszínűvé, széppé, élvezhetővé ezt a tárlatot. Képviselteti magát a festészet és a grafika, valamint a fotóművészet is. 1-1 műfajban csupán egy vagy két alkotó van jelen, de ez egy tükörképe annak, hogy a helyi művészet most hol tart, milyen irányba halad. Ezt kell megnézni és értelmezni” – nyilatkozta Madár Ximena művészettörténész.

A tárlat megnyitóján idén is elismerték a zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat, Nyíregyháza város díját Székhelyi Edith festő, a megye elismerését Sirpa Hannele Ihanus szobrászművész kapta.

Vírushelyzet a művészetben

A pandémia ellenére tavaly is megtartották az Őszi Tárlatot, de a koronavírus, a távolságtartás és az elmúlt egy év szokatlan eseményei az idei alkotásokra is rányomták talán a bélyegüket.

„Amit én kiérzek az alkotásokból, ha végignézem őket, hogy nagyon kevés alkotáson mutatkozik meg az emberi alak. Úgy látom, hogy van egy üresség, egy bezártság a képeken, mintha az emberek eltűntek volna. Nem tudom, hogy ez kinél, mennyire tudatos vagy szimplán csak így alakult véletlenszerűen, de ez nagyon érdekes. Nagyon kevés az emberi figura az idei műalkotásokon” – tette hozzá Madár Ximena.

Évtizedes hagyomány

Az Őszi Tárlat évtizedek óta komoly bemutatkozási lehetőséget kínál a fiatal művészeknek, az évek vagy évtizedek óta alkotóknak pedig ezen keresztül lehet nyomon követni az életútjukat. A kiállítást már 1955 óta szervezik meg.

„Mindig nagyon várjuk, hogy a megyéből kik azok a művészek, akik az adott évben alkottak. Ebben az évben is nagy várakozással fogadta a szigorú zsűri az alkotásokat. 45 alkotás érkezett be, ebből 38-at be is mutatunk itt, a Váci Mihály Kulturális Központban. Örülünk, hogy ebben a szép térben be tudjuk itt mutatni, immár negyedik éve. Egy kicsit kevesebb az alkotás, mint amire számítottunk, 2-3 évvel ezelőtt még majdnem 100 alkotás érkezett a megyéből, most ez majdnem a felére csökkent. Nem tudom, hogy ez a pandémia következménye, de ennek próbálunk még utánajárni. Mi nem adjuk fel a törekvésünket, továbbra is szeretnénk bemutatni a megye alkotóit a nagyközönségének, úgy a festőket, a szobrászokat és a fotósokat is” – mondta dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója.

Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója köszöntőjében kiemelte, évekkel ezelőtt örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy a VMKK biztosítsa a helyszínt az Őszi Tárlatnak. A kiállítás október 31-éig látogatható az intézmény első emeletén.

Kapcsolódó galéria

Őszi Tárlat 2021