Megmozgatta a választás a nyíregyháziakat – Sok szavazókörben sorba is kellett állni

Szívből gratulálok és fogadd szeretettel első szavazásod alkalmából, Sikeres szavazást kívánok!

Nemzeti színű karperecet kapott a szavazatszámláló bizottság egyik tagjától Tudja Zsófi. A Zrínyi Ilona Gimnázium diákja 10 napja töltötte be a 18. életévét. Így életében először részt vehetett az országgyűlési választásokon. Azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy élhet állampolgári jogával.

Nagyon megtisztelő, ugyanakkor kicsit fura is volt, hiszen az iskolában már tanultunk magáról a szavazási rendszerről, viszont átélni még sose éltem át, de nagyon örülök, hogy végre megtapasztalhattam. Illetve fontosnak tartom, mint magyar polgár, állampolgári kötelezettségként eljöjjek és szavazzak.

Zsófi mellett sok olyan fiatal vet részt választásokon, akik először gyakorolhatták állampolgári jogaikat. Ők azt mondták, izgatottan jöttek el szavazni.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Pusztai Zsanett elárulta:

Nagyon izgulok, mert nem is tudom, hogy mit kell csinálnom, hogy hová álljak, merre menjek, úgyhogy elég izgalmas a helyezt és én mindenképpen akartam jönni szavazni, mert úgy érzem, hogy ez fontos számomra. Mégis csak első szavazás.

Mások már rutinosan vettek részt az országgyűlési választásokon. Ők pontosan tudták, hogyan működik a szavazás. A megkérdezettek egy része azt mondta, azzal, hogy kifejti a véleményét, a hazát szolgálja.

A haza szolgálatát tartottam fontosnak, mert ez a legfontosabb nap, talán az évben és itt kell lenni mindenkinek, akinek fontos a haza.

– mondta el Kosztin Sándor.

Nyíregyházán egész nap azt lehetett tapasztalni, hogy többen mennek el szavazni, mint a négy évvel korábbi választásokon. A nem végleges adatok szerint egyes számú választókerületében a választópolgárok közel 69 százaléka járult az urnákhoz, a kettesben pedig néhány tized eltéréssel közelítette meg 63 százalékot a részvétel. A legtöbben egy Ungvár sétányon lévő szavazókörben éltek a szavazás lehetőségével. Itt 941 szavazásra jogosultból 792 állampolgár adta le a voksát, ami több mint 84 százalékos részvételt eredményezett. A legkevesebben pedig a 47-es szavazókörben mentek el. Itt 2184 szavazásra jogosultból csak 487 fő jelent meg, ami alig több mint 22 százalékos részvételt eredményezett. A megyeszékhelyen a választás rendkívüli események nélkül folyt.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

A város 100 szavazókörében 19:00 órakor lezárult a szavazás és megkezdődött a lapok feldolgozása.

Ács Zoltán, szavazatszámláló bizottság elnök-helyettes (Nyíregyháza 4. számú szavazókör) elmondta:

18:55 perckor jött az utolsó szavazni kívánó állampolgár, leszavazott, 19:00-kor az urnát a szavazást beszüntettük, az urnát lezártuk és ezt követően megkezdődött az érdemi munka, megkezdtük a szavazatok összeszámlálást. Jelenleg már végeztünk a számlálással és a számlálást már többször is elvégeztük. Leellenőriztük és minden szám a végére passzolt.

Nyíregyházán két szavazókörben a 2-esben és a 73-asban nem hirdettek egyelőre végeredményt. Ide várjuk ugyanis azoknak a nyíregyháziaknak a szavazatát, akik külképviseleteken, vagy az ország más pontján adták le voksaikat. Ezeket a szavazatokat április 14-ig fogják összeszámolni. A helyi választási bizottság jelentése szerint ezek a szavazatok matematikailag nem befolyásolják a kialakult eredményeket.

 

Z. Pintye Zsolt