Az értekezleten az ország több pontjáról érkeztek az érintett intézmények igazgatói és igazgatóhelyettesei. Dr. Rubi Ferenc, az élelmiszeripari szakkollégium vezetője az alakuló értekezleten célként határozta meg azt az alaptevékenységet, mely elősegíti az ágazatra vonatkozó rendszerszintű működtetést, a közös elv mentén való gondolkodást, illetve javaslattételi lehetőséggel élve a fenntartó felé segíteni az ágazat gördülékeny működését.
A megbeszélésen kiemelt hangsúlyt kaptak a szakképzést érintő komplex vizsgával kapcsolatos feladatok, tapasztalatok megvitatása, valamint az élelmiszeripari szakmacsoporthoz tartozó ágazati érettségire vonatkozó teendők megbeszélése. A nap folyamán az értekezők többek között elfogadták az éves munkatervet, s kitűzték a következő műhelymunka időpontját.