Megkezdte a felkészülést az NB-I-es futsal csapat

Az NB-I-ben indul a következő idényben az A Studio Futsal együttese. A csapat kerete több helyen változott a nyári szünetben, augusztus közepén pedig kezdődik a bajnokság. 

Két év alatt kettőt lépett feljebb az A Studio Futsal Nyíregyháza csapata, így hamarosan lejátszhatja a klub történetének első NB I-es mérkőzését. A csapat megragadta az esélyt, és az élvonalba jutott osztályozó után. 

- Egy álom vált valóra, nagyon örülünk, ugyanakkor komoly felelősség is, hiszen az élvonalban magasabbak az elvárások. Igyekszünk mindennek megfelelni - mondta Hepp Tamás csapatvezető. 

Július 6-án kezdte meg az újonc a felkészülést, rövidesen pedig edzőmérkőzések következnek a DEAC és a Berettyóújfalu ellen. Augusztus másodikán az U20-as együttes ellen játszik a gárda, ötödikén pedig az Újpest ellen lép pályára a csapat. A játékoskeretben még biztosan lesznek változások, szeretné a szakmai stáb tovább erősíteni a keretet, de sok fiatal kap majd lehetőséget. 

- Egy fiatal csapatunk lesz, néhány rutinosabb játékossal kiegészülve. A célunk az NB-I-ben maradás, ismerem a mezőnyt, bízom abban, hogy ezt elérjük - mondta Lovas Norbert vezetőedző.  

A csapat a hazai mérkőzéseit zömében hétfőnként játssza majd a Continental Arénában. A bérletek  augusztus 1-től vásárolhatók meg az Aréna 150-es irodájában. A bajnokság augusztus 15-én rajtol, a Nyíregyháza hazai környezetben kezd a Veszprém ellen, és február 13-ig folyamatosan vívja a mérkőzéseket.