Megkezdődött Hortobágy és Szalacs turisztikai fejlesztési programja

Horváth Béla, Szalacs polgármestere felidézte, hogy a határ két oldalán lévő települést egykor a sóút kötötte össze, de fontos kapocs a hortobágyi kilenclyukú és a szalacsi négylyukú kőhíd is, mindkettőt Povolny Ferenc tervezte.

Szalacs a pályázati forrás kétharmadát használhatja fel, amelyből felújítják a négylyukú hidat, az eredeti környezet visszaállítása érdekében láposítják a környékét, illetve az ottományi, ugyancsak uniós forrásból felújítás alatt lévő Komáromi-kúria mellett erdei iskolát hoznak létre - sorolta a polgármester.

Vincze Andrásné, a projektpartner Hortobágy polgármestere hozzátette: a településükre jutó mintegy 150 millió forintból egyebek között 12 állomásos vízi és 9 állomásos parti tanösvényt alakítanak ki a Hortobágy folyón, fényszennyezés-mentesre cserélik ki a falu 328 közvilágítási lámpáját, és nemzetközi önkéntes természetvédelmi tábort szerveznek - mások mellett szalacsi fiatalok részvételével - a Hortobágy folyó kilenclyukú hídtól és vasúti hídig tartó szakaszának a megtisztítására.

Bulcsú László, a hajdú-bihari önkormányzat alelnöke fontosnak nevezte, hogy a most induló, két évig tartó kulturális-turisztikai projekt újabb kapukat nyisson és gazdasági befektetéseket ösztönözzön a térségben.

Utóbbira hívta fel a figyelmet Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, a térség országgyűlési képviselője is. Kiemelte egyfajta Hortobágy-Szalacs közötti, Debrecent is magába foglaló turisztikai folyosó kialakításának szándékát az érmelléki térség fellendítése, hagyományainak, kultúrájának bemutatása érdekében.

MTI