Meghosszabbította a bíróság az emberöléssel gyanúsított román orvos letartóztatását
Fotó: Illusztráció

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. február 27-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. június 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a román állampolgárságú férfi 2016. augusztus 31-én megjelent egy nyíregyházi családi háznál és a nála lévő, engedély nélkül tartott lőfegyverével rálőtt az ott lakó házaspárra. A lövések következtében a feleség a helyszínen életét vesztette, a férj pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított ezt követően Romániába szökött, ahol európai elfogatóparancs alapján sikerült elfogni, majd 2019. szeptember 5-én visszaszállították Magyarországra.

Az ügyben a nyomozás még folyamatban van. Mivel a férfi a cselekmény elkövetése után a hatóságok elől külföldre szökött, a bíróság szerint továbbra is fennállnak a letartóztatás feltételei, mert a büntetőeljárási célok enyhébb kényszerintézkedéssel nem érhetők el.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be ellene.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék