Megérkezett a Nyíregyházi Állatpark születésnapi ajándéka
Megérkezett a Nyíregyházi Állatpark születésnapi ajándéka

Idén 25 éves a Nyíregyházi Állatpark (1974 és 1996 között Nyíregyházi Vadaspark néven működött, 25 évvel ezelőtt történt változás és lett Nyíregyházi Állatpark). Ebből az alkalomból pedig nem is kaphatott volna szebb és elismerőbb ajándékot, minthogy múlt héten átvehette a Szallas.hu az Év Turisztikai Attrakciója minőségi díj I. helyét, a szakmai zsűri értékelése alapján. De hogy a születésnapból a látogatók se maradjanak ki, jövő tavasszal ünnepségsorozat veszi kezdetét, amellyel az elmúlt negyed évszázadot ünneplik meg, a vendégekkel együtt.

A Szallas.hu, mint a hazai piacvezető szállásközvetítő portál, idén kilencedik alkalommal adta át a magyar turizmus szakma legkiemelkedőbb díjait. Nyíregyháza – ha csak az elmúlt 3 évet vesszük figyelembe – folyamatosan elismerésekkel tért haza a gálákról. A Pangea Hotel például megnyitása óta minden évben díjat nyert, de ott volt a legjobbak között a szintén nyíregyházi Deluxe Apartman, vagy éppen az Aquarius Élmény- és Parkfürdő is. Idén több mint 13 000 szálláshely, 500 település és 5730 turisztikai attrakció vett részt a megmérettetésen, valamint 1 300 000 vendégértékelés segítette a szakmai zsűri döntését. A pandémiára tekintettel, 2021-ben szakmai és minőségi díjak (vendégek véleménye alapján) kerültek átadásra az online Díjátadó Gálán.

3 díjat is elhoztunk

Idén az Év Turisztikai Attrakciója I. helyezettje – a szakmai zsűri értékelése alapján – a 25 éves Nyíregyházi Állatpark lett. A ZOO üzemeltetésében lévő, a város által 3 éve épített tematikus szálloda, a Pangea Hotel a 70 szoba alatti 4-5 csillagos szállodák között – a zsűri szavazatai alapján – szakmai díj kategóriában I. helyezést ért el, a harmadik díjat pedig a Sziget Hotel Nyíregyháza hozta el, szintén ebben a kategóriában.

„Megtaláltak minket a magyarországi vendégek is”

– Idén 25 éves a Nyíregyházi Állatpark. Bár jövőre ebből az alkalomból egy nagyszabású rendezvénnyel készülünk, a születésnapi ajándékunk tulajdonképpen már ezzel a két első díjjal megérkezett, amit a Szallas.hu-tól kaptunk – értékelte Gajdos László, az állatpark igazgatója. – Szívünknek egyik legfontosabb elismerése, hogy a Nyíregyházi Állatpark lett az év turisztikai attrakciója. Ez azért is óriási, hiszen a koronavírus-világjárvány miatt, 2 éve tulajdonképpen csak magyar vendégeknek szolgáltatunk, nagyon kevés külföldi turista érkezik hozzánk. Viszont öröm, hogy ebben a nehéz időszakban is megtaláltak minket a hazai vendégek, ami Sóstó turizmusának is előny, hiszen nekünk köszönhetően is telnek meg az itteni szállodák.

„A Pangea a hab a tortán”

A szülinapi ajándék tekintetében az már csak hab a tortán, hogy a Pangea Hotelünk is nyert egy elismerést. A 70 szoba alatti 4-5 csillagos szállodák között – a zsűri szavazatai alapján – szakmai díj kategóriában I. helyezést ért el. Nagyon fontos nekünk a szakma értékelése és az általuk odaítélt díj, de legalább ennyire az, hogy miként értékelnek minket a vendégeink. A számok pedig azt mutatják, hogy a Pangea Hotelből 9,7 százalékos elégedettséggel távoztak tavaly, aminek hihetetlenül örülünk és tudjuk, hogy ez már nem nagyon überelhető. Látszik, hogy a vendégek szeretnek minket.

Érkeznek az ázsiai örvös medvék

– Amíg a koronavírus itt van közöttünk, addig sok minden a bizonytalanságról szól, mint ahogyan egyelőre 2022. is. Ami azonban már biztos, hogy a jövő év nagy szenzációja lesz a vasárnap éjjel megérkezett két zebracápa, de várunk még ázsiai örvös medvéket és elkészül az új nagymacskakifutó is. Tavasszal pedig kezdetét veszi az ünnepségsorozat, amiben az elmúlt 25 évünket szeretnénk majd megünnepelni, természetesen a vendégekkel együtt – zárta Gajdos László.