Megemlékezés Petőfi szobránál

Petőfi Sándor: A szabadsághoz című ódájával kezdődött az ünnepi megemlékezés a költőről elnevezett téren. Már hagyomány, hogy a város középiskolásai a Petői szobornál is felidézik az 1848- as eseményeket. Idén a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói állítottak össze zenés irodalmi programot. Az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a pedagógusok a hagyományápolásra és a nemzeti ünnepekről való méltó megemlékezésre.

További képekért kattintson a fotóra!

Márk Attila Olivér, a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója azt mondta, természetesen a történelem órákon, a tizenegyedik évfolyamon hagyományosan a tananyag része 1848. Hozzátette, irodalomból is tanulnak a gyerekek olyan műveket, amelyek az 1848/49-es eseményekhez és az azt követő megtorláshoz kapcsolódnak. Márk Attila Olivér elmondta, osztályfőnöki órákon is megemlékeztek a forradalom és szabadságharc eseményeiről.

A tanulókat dr. Buczkóné Rangoni Claudia és Bodnár Jánosné készítette fel az ünnepi műsorra. A tanárok azt mondták, Petőfi köré csoportosították a választott verseket és zeneműveket. A nemzeti hősről nem csupán mint költőről, hanem mint jeles történelmi személyről is tanultak a diákok az iskolában. A fiatalok szerint meghatározó volt Petőfi a 48-as eseményekben, hiszen olyan morált és buzdítást adott az embereknek, amely akkor elengedhetetlen volt. A kölcseys tanulók kifejtették, Petőfi ha most élne, csalódna a 21. századi fiatalokban, akikből hiányzik az összetartás és képtelenek arra, hogy együtt érvényesítsék akaratukat.


Petőfi az események fontos szereplője volt

 

Sipos Péter, 11. osztályos tanuló úgy vélte, az ő korosztályának fontos megemlékezni arról, mennyire összetartó ereje volt ennek az ünnepnek, és szerinte szólni kell arról is, hogy abban a történelmi korban pont a fiatalok fogtak össze, lényeges kiemelni elért eredményeiket is.

A Petőfi téren a népdalok és kórusművek mellett elhangzott a Nemzeti dal és a 12 pont is. Nyíregyháza alpolgármestere, Jászai Menyhért ünnepi beszédében a 48-as hősök példaértékű egységéről beszélt.

 

Máig tartó tanulságok

 

Jászai Menyhért, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere kifejtette, az 1848-as, márciusi forradalomnak máig ható tanulságai és eredményei vannak, hiszen a szabadságért indultak harcba az emberek. Hozzátette, azért a függetlenségért, amelyet ma is őrizni kell és át kell adni gyermekeinknek örökül. Az alpolgármester Petőfi jelentőségéről is beszélt. Azt mondta, fiatal életével magának a szabadságharcnak és a forradalomnak szimbolikus alakjává vált, aki az életét áldozta a szabadságért.

A zenés, irodalmi megemlékezést követően a megjelentek megkoszorúzták Petőfi mellszobrát és fejet hajtottak a szabadságharc hősei előtt.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)