Megemlékezés a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából

1981-ben a november 25-ét a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjává nyilvánították. Ezen alkalomból 2018. november 19-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a Bűnmegelőzési Osztály szervezésével, a szociális jelzőrendszer tagjai részvételével témanapot tartott Nyíregyházán. A rendezvényen Metz Krisztián pszichológus a szexuális erőszak lélektanáról tartott előadást, Lehel Balázs, a Nemzetközi Migrációs Szervezet irodavezetője pedig a „Ne hagyd!” elnevezésű kampányukat mutatta be. A program egy témanaphoz kapcsolódó film vetítésével zárult.

A megemlékezés részeként valamennyi iskolai bűnmegelőzési tanácsadó a számára kijelölt oktatási intézményekben előadásokat tartott a hozzátartozók közötti erőszak témakörében, a bántalmazás fajtáira helyezve a fő hangsúlyt. A tapasztalatok szerint Magyarországon az áldozatok sokszor nem tudják, hogy hova, kihez fordulhatnak segítségül. A világnap egyik legfontosabb üzenete, hogy ne legyünk közömbösek a környezetünkben élőkkel szemben, szükség esetén érdekükben merjünk, tudjunk segítséget kérni a rendőrségtől vagy egyéb segélyszervezettől.


Forrás: police.hu