Még tűzszerészeket is hívtak az ismeretlen sírhoz

– Az oldalfalnak ebben a részében még látható, hogy benne vannak a további maradványok is – mondta a temetkezési vállat egyik munkatársa, miközben megmutatta, hogy az ismeretlen sír nagy része még az eredeti állapotban található. Arra várnak, hogy megjöjjenek a szakemberek ás átvizsgálják a maradványokat.

 

Katonasír lehet

 

A vélhetően katonsírra szerda délelőtt bukkantak rá, miközben egy kripta alapzatát ásták ki. Két és fél méter mélyen csontok, fegyvermaradványok, lőszerek és különböző fadarabok kerültek elő. – Ha jól láttuk, a faszerkezetek koporsómaradványok lehetnek, de különböző csontokat, tárgyakat, eszközöket, fegyvermaradványokat találtunk. Egyre kevesebb az a hely a temető területén, ahol még ilyenre van remény, vagy alkalom, hogy rábukkanjunk – tette hozzá Róka Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Temetkezési Vállalat igazgatója.

 

A kripta építését egyelőre leállították, a sírt szalaggal vették körül és folyamatosan őrzik is. A fegyvermaradványokat, lőszereket először tűzszerészek vizsgálják át, csütörtökön pedig a Hadtörténeti Múzeum szakemberi is eljönnek, hogy megvizsgálják a leleteket.

 

Több mint 150 éve temetnek ide

 

Az Északi temetőt, népies nevén a Morgót 1850 óta használják, így az ismeretlen sírban első, vagy második világháborúban szolgáló, sőt akár még régebben élt katona földi maradványai is lehetnek. A későbbi vizsgálatok során derül majd ki, kit vagy kiket rejthet az ismeretlen sír.

 

Z. Pintye Zsolt