MÁZS nyár Nyíregyházán

Beszélgetésünk idején Mészáros Árpád Zsolt, az Operettszínház Nyíregyházáról származó sztárja éppen a Balaton partján sétálgatott. Megtudtuk tőle, hogy a közelben élnek kedvese szülei, s családjával, amint idejük engedi, ellátogatnak hozzájuk egy-egy hétvégére. Az életük persze e nélkül is a természet közelében, annak bűvkörében zajlik.

 

Otthon csupa nyaralás az élet

 

– Olyan helyen lakunk Budapest környékén, közvetlenül a Duna parton, ahol – ahogy a kislányom szokta mondani – csupa nyaralás az élet. Van kajakunk, ladikunk, kedveljük a jetskizést, a vízisíelést, szoktunk kutyát sétáltatni, járunk lovagolni a közeli lovardába, biciklitúrákra megyünk… A Balaton partján is izgalmasan alakul a nap: ma például a tó körül görkoriztunk egy hatalmasat a párommal, s a vitorlázást is kedveljük…
Szívesen gondol vissza ugyanakkor a gyermekkori sóstói emlékeire is. Sok időt töltött az ottani tanácsi üdülőben, s a barátokkal gyakran strandröplabdáztak a fürdőben… Mint elmondta, öröm nézni, milyen sokat fejlődött a környék, s az állatparkba külföldről is mennyien látogatnak el. Sajnálja, hogy rengeteg elfoglaltsága miatt elég kevés ideje jut felkeresni a Nyíregyháza gyöngyszemének tartott kedves helyet. A nyár során bőven lenne mit kipihennie, hiszen húzós évada volt, de ez számára szinte ismeretlen fogalom.

 

Közös filmekben Thuróczy Szabolccsal

 

– Az évad elején több darabot is felújítottunk, például a Mozartot, aminek a címszerepét játszom, s az Én és a kisöcsémet, amiben Dolhai Attilával lekettőzve Andersent alakítom. Közben Till Attila ősszel mozikba kerülő filmjében forgattam. Nagy örömömre az ugyancsak Nyíregyházáról indult, a főszerepet alakító Thuróczy Szabolccsal játszhattam közös jelenetekben. Ugyancsak Szabival forgattunk egy tv-filmet, amit a televízió szintén ősszel mutat be. Közben elkezdtem készíteni az új lemezemet, s koncerteztem is zenekari kísérettel. Velük és Vastag Csabával szeptember 19-én Nyíregyházán a főtéren is fellépünk majd. Ez egy ingyenes koncert lesz.

 

Lovas színészként is helyt áll

 

Nem lenne MÁZS a neve, ha nem venne részt közben más projektekben is. Mint elmondta, Petőfi Sándor újratemetése alkalmából lesz egy nagyszabású búcsúkoncert az Arénában Berkes Gábor zeneszerzővel és egy 30 tagú zenekarral. A műsor részeként Janicsák Veca, Miller Zoltán, Szabó P. Szilveszter, Zöld Csaba és ő megzenésített Petőfi-verseket adnak elő. Nagy örömére lovas tudását is kamatoztathatja a Kincsem Parkban a Honfoglalás című rockoperában, amiben Leventét játszhatja a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház társulatával. Az Abigélben Kuncz Feriként lép színre az Operettszínházzal Szegeden, a Szabadtéri Játékokon, ahol a két előadás során közel tízezren láthatják a Szabó Magda regényéből készült nagy sikerű musicalt. Hab a tortán, hogy a következő évadban is kiváló feladatok várnak rá.

 

Újabb turné Amerikában

 

– Anyaszínházamban a Sybill című nagyszabású operett bemutatására készülünk, amiben egy főszerepet kaptam. December körül szeretném megcsinálni a lemezbemutató koncertemet az Operettszínházban. Folynak a tárgyalások az Operettszínházzal karöltve egy nevemhez köthető új szórakoztató műsor, a MÁZS világ létrehozásáról. Tavasszal kerül színre az Operettben Lévay Szilveszter legújabb musicalje, a Marie Antoinette, amiben ugyancsak az egyik főszerepet játszom. Réthly Attilával olyan jól sikerült a közös munka az Én és a kisöcsémben, hogy meghívott, játsszam a Nők az őrület határán című rendezésében. Közben majd egy angol komédiában prózai szerepet alakítok a Veres 1 Színházban, s úgy tűnik, ismét lehetőségem lesz egy amerikai turnén részt venni.

Mint lapunknak elmondta, a nagy sikerre való tekintettel szó van arról, hogy dupla előadást tartanak az Anconai szerelmesek első részéből a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon. Ez nem megerősített információ eddig, de talán reményt ad azoknak, akik nem kaptak jegyet a sokak számára a nyár egyik fénypontját jelentő, megunhatatlannak tartott előadásra.

Sz. Kántor Éva