Márciusban nyit a skanzen – A nemzeti ünnepet Falusi húsvét, Majális, Pünkösdölés és Szent Iván-éj is követi
Fotó: Szarka Lajos

A téli időszakban a szakmai munkán volt a hangsúly a Sóstói Múzeumfaluban, mostanra azonban már hivatalossá vált az éves programterv és a nyitásra készülnek. Március 15-én a nemzeti ünneppel kezdetét veszi a 2023-as rendezvények sorozata a skanzenben, melyből szinte minden hónapra jut majd.

 

„A 2023-as esztendőnk is nagyon izgalmas lesz. Számtalan olyan programmal, amely már hagyományosnak mondható, ámbár mindig igyekszünk egy picit színesíteni a megszokott rendezvényeinket, amelyek a hagyományos paraszti kultúra jeles napjaihoz természetesen igazodnak. Március 15-e, a nemzeti ünnepünk nagyszerű alkalom, hiszen nyitjuk a kapukat, várjuk a látogatókat, már 9 órai kezdettel. Ha március 15-e, akkor huszárok! Vendégünk a Kisvárdai Huszár Bandérium csapata, Koszta Zoltán vezetésével. Lovas ügyességi játékok, huszártörténeti előadások, viseletbemutató és egy interaktív tábor épül fel erre az alkalomra. Azt gondolom, itt a család apraja-nagyja megtalálja majd a szórakozását. Ezen kívül kézműves foglalkozásokkal, kosaras körhintával, népi játszóudvarral és falusi vásárral várjuk a látogatókat, és természetesen a színpad sem marad üresen, a Szabolcs Táncegyüttes táncelőadása és táncháza, a Guliba Társulat Huszárkodók műsora és a Görbeszék Társulat, akik először lépnek színpadra nálunk – kifejezetten méltatva a szabadságharcot, és az ott látott eseményeket” – tájékoztatta szerkesztőségünket Kácsor Ignácz Gabriella, a Sóstói Múzeumfalu múzeumpedagógus-rendezvényszervezője.

A nemzeti ünnepen a huszárok világa kerül majd a középpontba, a soron következő esemény pedig a Falusi húsvét lesz a Sóstói Múzeumfaluban. Ennek apropóján a skanzen dolgozói tojásdíszítő versenyt is hirdettek, ahová hagyományos és modern kategóriában nevezhetnek a jelentkezni vágyók, egészen március 26-ig.

Március 15-én, tehát a nemzeti ünnepen nyit a skanzen, ezt követően pedig a hagyományokhoz hűen lesz Falusi húsvét, Majális, Pünkösdölés, Szent Iván-éj, Új kenyér ünnepe, Régi Magyarország ízei, Magyar népmese napja, Pásztorünnep és Márton-nap is az idei éves programban.

További részletekért tekintsék meg videónkat: