Marad a szakmai stáb - A jövőben is Zoran Spisljak irányítja a Nyíregyháza Spartacust

A téli szünetben érkezett Nyíregyházára Zoran Spisljak és Purguly Árpád. Előbbi sportigazgatóként és vezetőedzőként, utóbbi szakmai igazgatóként és asszisztensedzőként dolgozott tavasszal a Nyíregyháza Spartacusnál. A klub vezetése egyeztetett a szakemberekkel a közös folytatásról, és mindenben megállapodtak a felek.

- A jövőben is Zoran Spisljak lesz a Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzője, munkáját pedig Purguly Árpád segíti. Aláírtuk a szerződést a szakemberekkel, és a hosszú távú megállapodás értelmében az NB-I-be jutás a cél, a kontraktusban rögzítettük is az elvárásokat a csapattal szemben. A felnőtt együttes mellett fontos szerepük lesz a Bozsik Akadémia tekintetében is, szeretnénk ha még szorosabb lenne a kapcsolat az első csapat és az utánpótlás között. Ez a folyamat már tavasszal elkezdődött, és a jövőben is az a cél, hogy az utánpótlás gárdákból a legjobbak a felnőttekhez kerüljenek, néhányan már a felkészülést is itt kezdik. Már megkezdődtek tárgyalások játékosok ügyében is, akikkel szeretnénk megerősíteni a keretet - mondta Kozák Attila ügyvezető.