Már figyelnek az új kamerák

– Tesztüzemben már működnek a kamerák, például a temetőnél, a Korányi F. utcai körforgalomnál és körben a Jósavárosban is – mutatja az újonnan hadrendbe állított térfigyelő kamerákat a Jósavárosban dr. Kása Brigitta. Nyíregyháza aljegyzője elmondta, hogy a temető bejáratánál, a virágüzlet tetejéről egy forgatható, nagyfelbontású eszköz pásztázza az utcákat. Egy másik pedig a közelben, a Korányi F. utcai körforgalomnál található. Mellettük pedig a Jósaváros több, forgalmas utcájára is felszereltek egy-egy darabot. Az utak mellett a Robinson-dombon is található egy, mert itt gyakori volt a vandalizmus. A kamerák célja, hogy csökkenjen a bűncselekmények száma.

– Ezek a kamerák hozzájárulnak a közbiztonság növeléséhez, a lakosság szubjektív biztonságérzetét javítják. Természetesen nagyon fontos a bűnmegelőzés szempontjából is, hiszen azokon a helyeken, mint például ez a lakótelep is, azok az „utazó bűnözők” kevésbé fognak megjelenni, akik mondjuk lakásfeltörésből, autófeltörésből élnek. Természetesen a későbbi felderítést, hogyha valamilyen bűncselekmény történik, segíteni fogja a rendőri szervek munkáját – tette hozzá az aljegyző.

További képekért kattintson a fotóra!

Nyíregyházán az újonnan felszerelt kamerákkal együtt most már 137 berendezés figyeli az utcákat, tereket. A kamerákat a rendőrséghez és a közterület-felügyelet új ügyeleti központjába is bekötötték. Itt szerdán tesztelték is a rendszert. A felügyelők meg is mutatták, hogy például a temető bejáratánál lévő kamera mit is lát.

 

A közteresek is tesztelik

 

Az újonnan felszerelt kamerák között több olyan is található, ami rendszámfelismerésre is alkalmas, ezeket a legforgalmasabb kereszteződésekben helyezték el, például a Debreceni úton. A biztonsági berendezéseket a város a Digitális Nyíregyháza program segítségével szerezte be. A közterület-felügyelet arról is beszámolt, hogy a bűncselekmények mellett a szabálysértések kiszűrésére is alkalmas lesz a nyíregyházi kamerarendszer. Így érdemes lesz betartani a KRESZ-szabályokat, ha valaki nem akar levélben drága csekkeket kapni.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Szarka Lajos)