Májusban Bringa Piknik és Bringa Tusa

Idén sem maradnak Bringa Piknik nélkül a mozogni vágyók, május 14-én 9 órától várják szervezett kerekezésre az érdeklődőket. A mezőny ezúttal is Nyíregyházáról indul majd el és Tokajban ér célba, ahol a rendezvény extrájaként egy különleges verseny várja azokat, akiknek még nem remeg túlságosan a lába. Négy korosztály indulhat a Bringa Tusán. (Megjelent a Nyíregyházi Napló április 14-ei számában.)

 

A Bringa Piknik idén is az egészségről, a sportról, a jó hangulatról, és a szuper, vidám társaságról szól. Na meg egy lassúsági versenyről – tájékoztatta a Nyíregyházi Napló szerkesztőségét Juhász Miklós, a Bringa Piknik 2022 szervezője. A kezdetekkor, 2018-ban közel ezer bringás indult Nyíregyházáról Tokaj felé, a nyírteleki és a rakamazi piknikpontnál pedig több százan csatlakoztak a túrához. A közel 35 km-es út végén aztán ellepték a bringások a tokaji Fesztiválkatlant. Tulajdonképpen idén is ez az útvonal, de egyik Bringa Piknik sem ugyanolyan. Most is lesznek újdonságok.

Japánból is volt résztvevő

Az elmúlt években megyehatáron túlról, Budapestről, sőt Japánból is volt résztvevő az ingyenes túrán.

A rajt ezúttal is Nyíregyházán, a Kossuth téren lesz. A hagyományoktól azonban eltérő, korábbi időpontban, már 9.00-kor indul a mezőny. Előtte többek között a népszerű és ingyenes BikeSafe regisztráció és Rebeka Valéria énekes műsora várja az indulókat. A Fesztiválkatlanba érkezőket pedig Dj Till bevonulózenéi fogadják majd.

A két jól bevált piknikponton sincs változás, Nyírtelek és Rakamaz nem csak csatlakozási lehetőség. Itt ásványvízzel, gyümölccsel és pogácsával pótolhatják a bringások az elvesztett kalóriákat.

A gyermekosztályt támogatják

Egy jó rendezvénynek évről évre meg kell újulnia. A 2022-es Bringa Piknik extrájaként ezért a tokaji Fesztiválkatlanban egy különleges verseny várja azokat, akiknek nem remeg túlságosan a lába. Négy korosztály indulhat a Bringa Tusán. Az akadályverseny célja az akadályok (15 db) és a táv (450 m) minél lassabb teljesítése, itt minden résztvevő ajándékot kap. Erre a nevezés díjtalan, de előzetes, online regisztrációhoz kötött és a nevezők száma korosztályonként maximalizálva van 25 főre! A Bringa Tusa (kerékpáros akadályverseny) egyben karitatív jelleggel is bír, hisz nevezőnként 5000 forintot a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztálya részére ajánlanak fel a szervezők és a támogatók.

A rendezvény alatt folyamatos a mozgó orvosi felügyelet, illetve Tokajban mentő jelenlétével biztosítják az esetleges (nem várt) balesetek szakszerű orvosi ellátását. Egy felmatricázott szervizbuszt is biztosítanak a szervezők az esetleges műszaki problémák kivédésére, megoldására. Tokajból vissza Nyíregyházára mindenki egyénileg érkezik, hisz a tokaji programokon való részvétel kötetlen.

A MÁV a Tokaj–Nyíregyháza vonalon közlekedő vonatokhoz kerékpárszállításra alkalmas vagonokat is csatol 14 és 17 óra között, minden óra 34. percében.