Magyarországon eddig csaknem tizennyolcezer mintát vizsgáltak meg
Magyarországon eddig csaknem tizennyolcezer mintát vizsgáltak meg

A reggeli adatok szerint csaknem tizennyolcezer mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a hivatalos, akkreditált helyeken. A szám egyre gyorsabban nő, hiszen egyre több a beteg, így egyre több kapcsolatot is ellenőrizni kell. Az M1 stábja forgathatott napközben a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában. Az is szóba került, hogy egyelőre még megjósolni sem lehet, mikor lesz kész oltóanyag a koronavírus ellen – hangzott el az M1 Híradójában.

Február óta kétszer tizenkét órában dolgoznak a Nemzeti Népegészségügyi Központ mikrobiológusai azért, hogy minél több koronavírus-tesztet tudjanak megvizsgálni.

Magyarországon eddig csaknem tizennyolcezer mintát vizsgáltak meg hivatalosan, vagyis akkreditált körülmények között.

A virológiai osztályt Barcsay Erzsébet vezeti, aki az M1 Híradójának elmondta: a betegek szájából és garatjából vett minták rózsaszínű folyadékkal teli kémcsövekben érkeznek a laborba. Mínusz 70 Celsius-fokon tárolják őket.

„A beérkezett mintából kivonják, kitisztítják az örökítőanyagokat, és a PCR-reakció segítségével kiemeli a nukleinsavból a keresett vírus nukleinsavát” – ismertette a folyamatot.

Barcsay Erszébet ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a tünetek megjelenése előtt, a lappangási időszakban nehezen kimutatható a koronavírus.

Hozzátette, a gyorstesztek nem helyettesítik a laboratóriumi vizsgálatokat, ugyanis a legtöbb csak ellenanyagot mutat ki, ami öt-tíz nappal a betegség kezdete után jelentkezik.

A laboratórium vezetője arról is beszélt, hogy bár óriási nyomás alatt dolgoznak, erőt ad nekik, hogy igyekezetüket az emberek is elismerik.

hirado.hu