Magyarország az élvonalban

Már Eurostat adatok is megerősítik azt a tényt, hogy Magyarországon, az egész Európai Unióban, a legnagyobb mértékben csökkent, ez év februárja óta, a munkanélküliségi ráta – mondta Czomba Sándor. – Jelen pillanatban az előző év azonos időszakához képest 2,7 százalékkal csökkent, így 7,3 százalékos rátával büszkélkedhetünk. Azért mondom, hogy büszkélkedhetünk, mert néhány évvel ezelőtt, még bőven a sereghajtók közelében jártunk, és ma olyan országokkal versenyzünk e tekintetben, mint Svédország, Finnország és Belgium. Ami külön jó hír, hogy a fiatalok estében – néhány évvel ezelőtt, 2008-2009 környékén – azon nyolc veszélyeztetett ország közé tartozhattunk, ahol 30 százalék fölötti a fiatalok – 15-24 év közöttiek – munkanélküliségi rátája. Ehhez képest, nem hogy 30 százalék alá, hanem 20 százalék alá sikerült szorítani, 19,3 százalékra. Ez egy óriási eredmény. De természetesen, még ez is sokkal magasabb annál, amit szeretnénk. Ezért a következő időszakban, részben a fiatalokra, részben pedig a teljes népességben olyan programokat szeretnénk indítani, amelyek tovább fogják javítani a foglalkoztatást, és tovább csökkentik a munkanélküliséget.

Fotó: kormany.hu