A Váci Mihály Kulturális Központ idén is méltó módon szeretne megemlékezni Benedek Elek születésnapjáról. Ezért a hagyományokhoz híven idén is népmesemondó versenyt és rajzpályázatot hirdetnek négy kategóriában. Óvodások, általános iskolás alsó és felső tagozatosok, valamint mássággal élő fiatalok 18 éves korukig jelentkezhetnek a megmérettetésekre.

 

Fontosak a hagyományok

 

Csordás Antónia, a Váci Mihály Kulturális Központ médiakapcsolatokért felelős szakmai munkatársa kifejtette, azért tartják fontosnak a versenyt, mert a gyerekeknek ezzel be-, illetve megmutatkozási lehetőséget tudnak biztosítani. Kulturális intézményként pedig nagyon fontos a számukra a magyar népi kultúrának az ápolása.

 

Jelentkezési határidő: szeptember 23.

 

A népmesemondó versenynél feltétel, hogy a mese hossza ne haladja meg az öt percet. Aki kedvet érez arra, hogy mesét mondjon a versenyen, szeptember 23-ig jelentkezhet. Ehhez szükséges egy kitöltött jelentkezési lap, amely letölthető a www.vacimuv.hu oldalról. A megmérettetés szeptember 29-én lesz a kulturális intézményben. Szintén szeptember 23-ig jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik a rajzpályázaton szeretnének részt venni. Egy pályázó maximum három alkotással nevezhet. Ezeket A/4-es rajzlapon, szabadon választott technikával, papírkeretben kell eljuttatni személyesen vagy postai úton a Váci Mihály Kulturális Központba. A berkezett pályamunkákból korosztályos bontásban kiállítás lesz, amit bárki megtekinthet. A versenyeknek tétje is van, hiszen értékes nyereményekért versenyezhetnek a gyerekek.

ME.

(Fotó: internet)