Magyar Levente – Védjük meg az országot!

 

Magyarország és benne Nyíregyháza biztonsága a legfontosabb a következő időszakban, mert akkor a fejlődés eredményeit élvezhetik az állampolgárok. Így köszöntötte dr. Kovács Ferenc csütörtök este azokat a városlakókat, akik a „Védjük meg Magyarországot!" című országjáró lakossági fórumon részt vettek. A polgármester bevezetője után átadta a szót a külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkárnak.

 

Azért vagyunk együtt, hogy a jövőről beszéljünk!

 

Magyar Levente arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy már hét éve kormányoz a Fidesz-KDNP koalíció. Felelevenítette, hogy akkor egy lehetetlen helyzetből kellett kivezetni és talpra állítani az országot. Most pedig egy sikeres, felfelé ívelő szakaszba került a gazdaság, ám véleménye szerint, azt már sokan elfelejtették, minek is köszönhetőek az eredmények. Hozzáfűzte, Nyíregyházán is soha nem látott fejlődés indult el. Többek között Nyugati-elkerülő és új kórházi tömb épült, új ipari park valósult meg, több ezer új munkahely jött létre illetre sok milliárd forintra rúg a további felújítások, építkezések költségvetése. Magyar Levente szerint ezek az eredmények veszélyben vannak, mert a nemzetközi események veszélyeztetik az ország gazdaságát, nyugalmát. Azt mondta, az állampolgárokkal közösen kell fellépni, mert egy nemzetközi szövetkezés indult meg az ország ellen.


További képekért kattintson a fotóra!

– Egy sor balliberális erőt képviselő üzletember és politikus összefogott annak érdekében, hogy Közép-Európa egységét és békéjét megbontsa, illetve kötelező jelleggel a nyakunkra telepítsen több ezer bevándorlót. A Soros tervben egészen egyértelműen ki vannak fejtve azok a tételek, amelyek ezt a tervet alkotják. Nekünk kötelességünk az ország jövője szempontjából ellenállni – tette hozzá Magyar Levente.

 

Semmilyen fejlődés nem lehet biztonság nélkül

 

A miniszterhelyettes hangsúlyozta, a magyarok érzik a veszélyt. Elutasítják azokat a veszélyes kísérleteket, amelyeket az illegális migráció elősegítése és a kvótarendszer bevezetése okozhat. Hozzátette abban bízik, hogy a legutóbbi konzultációhoz hasonlóan, most is sokan kifejtik majd a véleményület és elutasítják ezeket a veszélyes kísérleteket.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Szarka Lajos)