Magabiztos Fatum siker
Játszmát sem veszített a Jászberény ellen a Nyíregyháza.

A tavalyi bajnokság negyedik helyezettjét, a Jászberényt fogadta a Fatum Nyíregyháza női röplabda együttese. A két gárda a felkészülés során több szoros mérkőzést is vívott, és most is mindenki erre számított. Nem így lett! A mieink az első szettben tíz pontnál tempót váltottak, és Kalotai jó blokkjaival és Fernandez ütéseivel simán nyerték a játszmát. A nagy pofon után a második szett elején még benne volt az ütés a vendégekben, és ezt kihasználva 8-1-re meglépett a Nyíregyháza, így ezt a játékrészt is könnyedén hozta a csapat. A harmadik szett elején először vezetett a Jászberény a találkozó során, és végig fej fej mellett haladt a két együttes. A hajrá nagyon izgalmasan alakult, de Vacsi értékesítette az első meccslabdát, így a Fatum Nyíregyháza 3-0-ra győzött. 

Fatum Nyíregyháza - Jászberény 3-0 ( 14, 15, 23) 

Nyíregyháza: Fernandez 17, Genesis Francesco 4, Kalotai 8, Szombathelyi 5, Vacsi 13, Villám 7 

Csere: Isis Francesco (liberó), Leidgeb 

vezetőedző: Horváth András 

A találkozón az 1995-ben BEK-et,  majd később EB-t nyert Piremon ülőröplabda csapatának egykori tagjait is köszöntötték. 

DL