Lelátó és világítás a Bánki udvarán - 36 milliós beruházás a kosárpálya mellett

 Egy éve épültek azok a kosárlabda pályák a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolájának udvarán, melyeket azóta folyamatosan használhatnak a fiatalok. A Nyíregyházi Kosárlabdát Szeretők Közhasznú Sportegyesülete TAO-s forrásból most tovább fejlesztette a környezetet. Egy 430 fős lelátó épült és ledes világítást is kaptak a pályák, így este is lehet találkozókat rendezni. A fejlesztés több mint 30 millió forintba került.

- Összesen 36 millió forintba került a fejlesztés, melynek 70%-a TAO-s forrás, 30% pedig az egyesület saját forrása volt. Egy defibrillátort is átadtunk az iskolának, mely szükség esetén életet menthet - mondta Balogh Béla a NYIKSE elnöke.

A lelátó és a világítás átadóján Dr. Szabó Tünde is részt vett. A sportért felelős államtitkár szerint fontos, hogy méltó körülmények között sportolhassanak a fiatalok.

- Itt voltam egy éve a pályák átadásán is, és örülök, hogy a lelátó is megszépült, így kulturált körülmények között szurkolhatnak a nézők a csapatoknak. A fejlesztés nem áll meg, további beruházásokat tervez az egyesület, melyeket örömmel támogatunk, hiszen a sport fontos, hogy egészségesebben éljünk - mondta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Nyíregyházán több sportot érintő beruházás volt az elmúlt években, illetve zajlik jelenleg is. Korszerűsítették a tornatermeket és épül az uszoda is.

- Az iskolának az önkormányzat a tulajdonosa, így örömmel adtunk helyet a fejlesztésnek, mely sportolási lehetőséget biztosít a gyerekeknek. Az egyesületben több mint százan kosaraznak rendszeresen és különböző korcsoportokban versenyeznek a gyerekek, ami nagyon fontos - mondta Jászai Menyhért alpolgármester.

A NYIKSE kosárlabda együttese jelenleg az NB-II-ben szerepel, de több utánpótlás gárdát is indított az elmúlt idényben. A kinti pálya mellett a tornaterem is megszépült. Az új lelátót rögtön egy kosárlabda tornával avatták. A tervek szerint több hasonlót tartanak majd a Bánkiban.

Dankó László