Lejárt műszaki – A moratórium ellenére is érdemes szervizbe vinni az autókat
Fotó: Illusztráció / portfolio.hu

Év végére már olyan autó is közlekedhet az utakon, aminek több mint egy éve lejárt a műszaki érvényessége. A veszélyhelyzet idejére, illetve a megszűnését követő 60 napig élhetnek a moratórium lehetőségével a tulajdonosok. A szakemberek azonban felhívják a figyelmet, hogy a nem ellenőrzött járművek a későbbiekben komoly hibákat, de akár balesetet is okozhatnak.

Folyamatos a munka ebben a nyíregyházi szervizben, műszaki vizsgára hozták ezt a járművet. A tulajdonosoknak minimum kétévente kötelező szerelőhöz vinni az autókat, hogy meggyőződjenek a biztonságos használatukról. Az autók átlagéletkora Magyarországon 10 év fölött van, ez pedig tükrözi a műszaki állapotát is a járműveknek. Fék, futómű, kormányberendezés – ezek az elsődleges biztonsági berendezések a járműben, ezeknek mindig tökéletesen kell működniük.

Moratórium

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idejére moratóriumot kaptak a tulajdonosok, a lejárt műszakit elég a veszélyhelyzet után megújítani. Először ezt 2020 márciusában hirdették ki, így év végére előfordulhat, hogy bizonyos járművek már 20 hónapja lejárt engedéllyel közlekedhetnek az utakon, teljesen legálisan – erre hívja fel a figyelmet az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága. A veszélyhelyzet ideje alatt a hivatalos okmányok érvényessége automatikusan meghosszabbodik, az aktuálisan elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig. Ide tartozik a műszaki érvényességi idő is.

Kevesebb vizsgáztatás

Az elmúlt hónapokban a szervizekben is érzékelték, hogy kevesebb autót vittek a tulajdonosok műszaki vizsgára.

„Érezhető volt ez a dolog a mi szervizünkben is, kevesebb autó érkezett. Főleg inkább az idősebb autók tulajdonosainál éreztük ezt, hogy árajánlatot kértek, bejöttek megkérdezni, hogy ez a dolog él-e és esetleg eltolhatják-e a műszaki vizsgájukat. A fiatalabb autók és a céges autók tulajdonosai viszont jöttek továbbra is, ezeket az autókat vizsgáztattuk” – nyilatkozta Kovács Péter, a Csősz Kft. szerviz vezetője.

Nagy a kockázat

A magyarországi rendszer szerint az autókat kétévente kell felülvizsgálni, a műszaki állapotát ilyen időközönként biztosan átnézi egy szakember. Ha ezt az időt kitolják akár fél évvel, akár több hónappal, ez már nagy kockázatot jelent. Minél idősebb egy autó, annál nagyobb a meghibásodás lehetősége, annál több probléma kerülhet felszínre. Az pedig nem mindegy, hogy kétévesen vagy két és fél évesen orvosolják a szervizben, mert műszaki hiba keletkezhet, de akár balesetet is okozhat egy nem megfelelő állapotú jármű. A gépjárművel közlekedők számára fontos információ, hogy a lejárt műszaki vizsgával csak Magyarország területén használhatók a járművek. Abban az esetben, ha valaki autóval készül külföldre, annak a járműnek kötelező megújítani a műszakiját.