Legyen úgy! – Új Dés-lemez: Éjféli járat
Fotó: Trifonov Éva

Dés László, a neves zeneszerző és előadóművész saját gondolataival üzent közönségének a VIDOR műsorfüzetben. Megírta, hogy ismert és népszerű dalai mellett új lemezéről is bemutat néhányat hétfő esti, Legyen úgy! című koncertjén a Rózsakert Szabadtéri Színpadon.

 

Dés László új dallal nyitott, ráadásul kétszer indult el a koncert, mert kikapcsolt a zongora elektronikája. Aztán jött egy szaxofonszóló, majd egy régi kedves dal, az Akarsz-e? Utána a vendégek és duettek. Új dalok a tavaly megjelent lemezéről, az Éjféli járatról. A végén a ráadás. Meg még több ráadás. 

„Úgy látszik, én későn érő típus vagyok, és két évvel ezelőtt, 65 éves koromban csináltam az első saját dallemezemet. Nagyon sok lemezt csináltam már életemben, kb. 40-et, de magamnak igazából soha. Mindig elénekeltem lemezre egy-két dalt, de most előadóként szerepelek az Éjféli járat című lemezen, melyet kizárólag csak magamnak írtam. Ebből fogok előadni dalokat, mert szeretem őket. Újak, frissek, a mostani életérzésemet és zenei ízlésemet tükrözik” – nyilatkozta Dés László, Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész.

A koncertturnéra új dalokat is írt vendégeinek, Básti Juli színművésznek és Tóth Vera előadóművésznek. Izgalmas volt ennek a két eltérő karakterű művésznek zenét írni. A színészek valahogy másképp közelítik meg a dalokat, mint az énekesek. Tóth Verának pedig tehetsége, erős improvizatív képessége nyűgözte le Dés Lászlót. A művész szokása szerint megírja a zenét, majd szövegíró alkotótársat keres a melódiáihoz.

„Én egy elég határozott dallam- és harmóniavilágot, tehát egy komplett dalt adok oda a dalszövegírónak, aminek feltételezem, többnyire egy erős hangulata van. Nagyon ritkán adok instrukciót, vagy nagyon ritkán mondom el, hogy mire gondoltam, amikor a dalt írtam. Van ilyen, nem is egy dalom, amit az én kérésemre írtak olyanra, amilyen lett. De nem ez az általános. Hagyom, hogy megfogja a szövegírót annak a zenének a hangulata, amit odaadtam, és biztos, hogy ott lesz a közelében a dolog, mert a zene önmagában ezt meghatározza és diktál” – árulta el Dés László.

A Szabadtéri Színpad hétfői vendége különös vonzalommal él a színházi és filmgyári világban. Koncertjei is fekete padlókon, színházi megvilágításban születnek leggyakrabban. Filmek, musicalek – a Valahol Európában, a Dzsungel könyve, a Sose halunk meg, vagy A vágy villamosa balett zene és A Pál utcai fiúk után újabb színházi zenén dolgozik. Csak egy percig tart a sötét, csak egy árnyék lépett közénk – énekelte a műsor címadó dalában, és remélte, hogy végre elindul az élet. És a hónapok óta hallgatásra kényszerült előadó megélte azt a keserűséget, hogy egy külsős pozitív COVID-teszt miatt csúszik az évad a Vígszínházban, így továbbra is hallgatnak a Pál utcai fiúk.

Kapcsolódó galéria

VIDOR Fesztivál 6. nap