Legalább 200 ezer az európai fertőzöttek száma – Összefoglaló

Meghaladta a 200 ezret a COVID-19 járvány európai fertőzöttjeinek a száma, a haláleseté pedig  megközelítette a 12 ezret - közölte szerdán az európai járványügyi központ (ECDC).

Világszerte az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda este 441 187, a halálesetek száma 19 784, a gyógyultaké pedig 111 933 volt a Johns Hopkins Egyetem honlapja szerint.

A leginkább érintett európai ország továbbra is Olaszország, ahol egy nap alatt 683-mal 7503-ra nőtt a halálos áldozatok száma, a diagnosztizált fertőzötteké pedig 74 386 volt a   a polgári védelem adatai szerint. A diagnosztizált fertőzöttek száma 3491-gyel emelkedett, ami a legalacsonyabb az utóbbi öt napban.

Spanyolországban szerdára már többen haltak meg koronavírus-fertőzés következtében, mint Kínában. A halálos áldozatok száma 3434, míg Kínában 3285. Spanyolországban több mint 47 ezer fertőzött van, közülük több mint 7900 új beteg. Az egészségügyi és szociális intézményekben továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések nagy mennyiségű utánpótlása, Madrid ezért a NATO segítségét kérte.

Németországban némileg lassul a járvány bár a fertőzöttek száma szerda estére meghaladta a 35 ezret, a halottak száma 181 volt. A vírus terjedése azonban így is szinte felmérhetetlen teher a német társadalmon és gazdaságon, a szövetségi kormány pótköltségvetést készített.
Pozitív lett Károly herceg tesztje is, a 71 éves trónörökös tünetei enyhék és egészségi állapota a fertőzéstől eltekintve jó. A 94 évében járó II. Erzsébet királynő - Károly herceg édesanyja - jó egészségnek örvend.
Ausztriában 5560-ra nőtt a koronavírussal fertőzött betegek száma; ez az előző napi adathoz képest csaknem 18 százalékos növekedést jelent. A halottak száma 31-re emelkedett. A legtöbb fertőzöttet - 1393-at - Tirolból jelentették.

Csehországban, ahol 1497 fertőzöttet tartanak nyilván, szerdán ötre emelkedett az új koronavírus-járvány áldozatainak száma szerdán. A szenátus gyorsított eljárásban megvitatja a képviselőház által kedden elfogadott, koronavírussal kapcsolatos szociális, pénzügyi és gazdasági intézkedéscsomagot.

Lengyelországban szerdától vált kötelezővé az alap- és középiskolai távoktatás, a határzárat április 13-ig meghosszabbítját. Szerda reggelig 927 Covid-19-fertőzést regisztráltak, azaz 24 óra alatt 161-gyel nőtt az ismert fertőzöttek száma. Eddig 12 beteg halt bele a fertőzésbe.
Szlovákiában újabb 12 betegnél diagnosztizálták a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így 216-ra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Az egyik új paciensnél a fertőzést a Bősön kialakított karanténtáborban mutatták ki, ahová a külföldről saját kérésükre csoportosan hazaszállított szlovák állampolgárokat viszik kéthetes elkülönítésre.

Romániában szerda délben életbe léptek a kijárásra vonatkozó, a koronavírus terjedésének megfékezését célzó szigorítások, amelyek betartását rendőrök, csendőrök és katonák ellenőrzik az utcákon. Szerda délig 13 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány, a fertőzöttek száma meghaladta a 900-at.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések kapcsán az Európai Bizottság az emberi jogokra és a demokrácia védelmére vonatkozó, a 2020-2024-es időszakra szóló uniós cselekvési tervet fogadott el - közölte az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán. Josep Borrell kijelentette,  hogy az uniós bizottság a rendelkezésére álló eszközök széles körét fogja mozgósítani az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság előmozdítása és védelme érdekében.

Fizetett munkaszünet bevezetését rendelte el a jövő hétre a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök. Egyúttal bejelentette, hogy elhalasztják az orosz alkotmány módosításával kapcsolatban kitűzött országos szavazást.

Iránban meghaladja kétezret a koronavírus halálos áldozatainak a száma, Líbiában is regisztrálták szerdán az új típusú koronavírus első fertőzöttjét, Egyiptomban egynapos karantént léptettek életbe, Szíriában éjszakai kijárási tilalom veszi kezdetét, Pakisztánban a nemzetközi repülőjáratok után a belföldieket is leállítják, a Gázát ellenőrzése alatt tartó radikális Hamász pedig két hétre bezáratta az összes mecsetet a betegség megfékezése érdekében.  Az Egyesült Államokban szerda este 55 568 volt a fertőzöttek és 809 a halálesetek száma.

Megjelent a koronavírus-járvány a közép-ázsiai és kaukázusi volt szovjet tagköztársaságok területén is, ahol szigorú intézkedésekkel igyekeznek elejét venni a fertőzés terjedésének.

Hétszáz fölé emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma a Dél-afrikai Köztársaságban szerdára, és a kontinens több országában is nőtt a megbetegedések száma - számoltak be. A kontinens legnépesebb államának számító Nigéria, ahonnan Nigériában 46 megbetegedést és egy halálesetet jelentettek, hétfőn lezárta szárazföldi határait. Zimbabwéban sztrájkba léptek szerdán a közkórházak orvosai tiltakozásul az ellen, hogy nincs elegendő védőfelszerelésük.

Vészhelyzetet hirdettek az új koronavírus-járvány miatt Új-Zélandon, ahol szerdától  ideiglenes jelleggel - egy hónapra - kibővítik a rendőrség és a hadsereg jogköreit. Ausztráliában pedig a tesztek számának jelentős növelésétől remélik a járvány megfékezését, és karanténba helyezik egy óceánjáról 800 utasát.

Teljes országos karantént rendeltek el a járványhelyzet súlyosbodása miatt Panamában, de a latin-amerikai térség többi országában is egyre több az új típusú koronavírus okozta betegség fertőzöttjeinek és halottjainak száma. Brazíliában Jair Bolsonaro elnök a rádió és televízió által is közvetített beszédében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nincs értelme elkülöníteni a lakosokat egy "enyhe influenza" miatt.

 

Forrás: MTI