Lassan búcsúzik a csíkos

Nyíregyháza határában, Nagycserkeszen és környékén közel 200 hektáron termelnek dinnyét a gazdák. Õk azt mondják, a szárazság miatt kevés gyümölcs termett meg a földeken. Míg az elmúlt években napi szinten 5-6 kamion is szállította az árut Lengyelországba, addig idén ennek csak a fele. A kevés mennyiség miatt pedig a dinnye ára augusztus elejétõl minimálisan elkezdett emelkedni. A fogyasztói ár jelenleg 100 forint körül, míg a kiskereskedõ 60, a kamionos pedig 35–40 forint körül mozog. Az õstermelõk elmondása szerint a Tokaji úti Nagybani piacon kedden olyan kereslet volt a dinnye iránt, mint még soha. Sokan már a hajnali négy órás nyitás elõtt, a kapuknál várakozva eladták portékájukat. A gazdák szerint augusztus 20-áig véget is érhet a dinnyeszezon.

„Akkora kereslet van most a dinnye iránt, hogy lassan már a gyümölcs indáját fogjuk szedni, mert azt is megveszik” – hangsúlyozta az egyik õstermelõ.

Mátyás már több mint egy évtizede foglalkozik dinnyetermesztéssel. Õ azt mondja, a hangja alapján lehet legkönnyebben megállapítani, hogy melyik a jó gyümölcs.
– Én a kés nyelével szoktam megkopogtatni a dinnyét. Ha mély, pengõs hangja van, akkor az biztosan finom. Emellett legyen sötét sárga színû a hasa – ez a felület fekszik a földön –, világos zöld a haja és zöld a szára. Ha kopogtatáskor azt vesszük észre, hogy a dinnyének inkább hordós a hangja, akkor az biztosan meg van szakadva.

TÖBB HÉTIG IS ELÁLL

A dinnye egyébként képes akár több hétig is elállni, ha pincében, hûvös helyen tároljuk. A Fiata típusú sárgadinnyét pedig érdemes lefagyasztani, mert olvasztás után sem puhul meg és télen igazi ínyencség lehet a családi vacsoránál.

A görögdinnye kitûnõ vízhajtó, vesetisztító és salaktalanító. Mivel 90 százalékban vízbõl áll, jól átmossa és méregteleníti a szervezetet, a vért és a beleket is kitisztítja. Kalóriaszegény, magas vitamin- és ásványi¬anyag-tartalma pedig hozzájárul az immunrendszer megerõsítéséhez.

Bruszel Dóra