Labor az aulában, kísérletek a színpadon

Harmadik alkalommal rendezték meg a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban a Kutatók délutánját, mely lehetőséget adott a biológia-kémia tagozatos diákoknak a bemutatkozásra. A tanulók izgalmas kísérletek és előadások révén fejezhették ki szenvedélyüket a természet rejtélyei iránt. Ezt a lelkesedést a meghívott általános iskolások is átélhették. Kipróbálhatták a mikroszkóp lenyűgöző működését, s a vasvárisok segítségével szén-dioxidot fejleszthettek az aulában, amely erre a délutánra valóságos laboratóriummá változott. A gimnázium vendége volt Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Karának dékánja, aki itt jelentette be, hogy az egyetem stratégiai megállapodást kötött a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziummal. Beszédében hangsúlyozta, az élményszerűséget, a kísérletek fontosságát a természettudományok tanításában, s gratulált a diákoknak és tanároknak ehhez az újszerű rendezvényhez.
A közönség minden tagja osztotta a dékán úr lelkesedését, hiszen e délutánon megtudhatták: fizikai és kémiai reakciók sokasága vesz körül minket, és aki ott volt, arra is rájöhetett, hogy még ezekben a „félelmetes tantárgyakban” is van humor.