Kupadöntő - a címvédő Fatum Nyíregyháza ismét ott lesz a fináléban

 A női röplabda Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját előnnyel várhatta a Fatum Nyíregyháza, a mieink ugyanis pár napja győztek idegenben. Nos villámrajtot vett Hollósy László együttese, 9-1-es vezetéssel kezdett a csapat. Később sem változott sokat a helyzet, a jó nyitásokkal nem tudott mit kezdeni a Jászberény. 15-5-nél tíz pont volt a különbség, majd zsinórban szerzett további tíz pontnak köszönhetően simán nyerte az első szettet a Fatum.

A második felvonás eleje már szorosabb volt, egyik gárda sem tudott meglépni. 12-8-nál viszont négy pontra hízott a nyíregyháziak előnye, ám gyorsan felzárkóztak a vendégek. Aztán beindult a henger, 18-12-nél közel került a játszmagyőzelemhez a Fatum. A mieink megtartották az előnyt, és végül a második szettet is megnyerték ami egyben azt is jelentette, hogy a döntőbe jutott a gárda!

A harmadik szett előtt szinte komplett sort cserélt a Nyíregyháza vezetőedzője, de így is szoros volt az állás. A játszma derekán viszont a vendégek álltak jobban, 8-12-nél négy ponttal vezettek. A folytatásban sikerült egy pontra feljönni, de úgy tűnt, nyeri a játékrészt a Jászberény. A mieink azonban másképp gondolták, hatalmas hajrával fordítottak, és nyerték a találkozót.

Fatum Nyíregyháza – Jászberény 3-0 (5 , 20, 22)
Nyíregyháza: G. Francesco, White, Matic, Varga, Kalicanin, Brisebois

Csere: Tóth F.(liberó), Szabó, Mayfield, Tóth D.(liberó), Lászlop, Ancsin

vezetőedző: Hollósy László

Dankó László