Kultúréhség

Mert a magyar kultúra napján nemcsak a Himnuszt (született: 1823. január 22-én, Csekén, Kölcsey tollából, szívébõl), hanem kicsit saját magunkat is ünnepeljük. Mert a magyar kultúra mi is vagyunk, mai magyarok, akik megkaptuk, õrizzük, megéljük, formáljuk és átadjuk. Ha mi nem lennénk, az sem élne sokáig, legfeljebb a történelemkönyvek lapjain. De vagyunk, és éhesek vagyunk. A színházban alapélmény a telt ház, s nemcsak a pesti vendégjátékokon, az Aréna is csurig megtelik egy sztárprodukcióra függetlenül a jegyártól, a kultúrházas „csillagos” elõadásokon is a csilláron lógnak. Ha a Cantemus hirdet bármit, csak a korán ébredõknek jut belépõ, és ha kiállításra vágyunk, rég nem csupán a galéria a jelszó – a teljesítményekre pedig kevés az enyhén dicsérõ szó. Éhesek vagyunk. Igen, akkor is, ha lapcsánkát lehet csipegetni adventkor, dödöllét a Tirpák Fesztiválon, nagymamáink betevõjét a múzeumfaluban. A kondérban rotyogó ínyencség illatának felhõjében jobban esik a színpadi látvány: a test mellett (gasztrokultúra...) a szellem is jóllakik. S Nyíregyházán sok tízezer olyan ember lakik, akik vágyják, élvezik a kultúrát. S itt élnek köztünk azok a valakik, akik az élményt adják zenével, képpel, szóval, tánccal. Szóljon a köszönet nekik is ezen a napon, mert õk tálalják, amit mi eszünk. Amiért persze, mi mindannyian teszünk.

(Szerzõ: Tarczy Gyula)