KRESZ-vizsga változások

A gépjárművezető-képzésben jelentős változások nem történtek, de ezen a területen is igazodni kell az elméleti vizsgáztatás új eleméhez, hiszen a kérdéssorozatban megjelentek a mozgóképes ábrák.

 

TERET KAP AZ INTERNETES OKTATÁS

 

Nagy Tibor, a SPRINT Autósiskola vezetője elmondta, az 55 kérdésből ez két feladatot jelent, ami 10 másodperces hosszúságú, a tanulónak 1 perc alatt többször is lehetősége van áttekinteni, és végiggondolni a helyes választ. Ez előremutató változás, hiszen nem egy rajzról van szó, hanem életszerű forgalmi szituációról. A feladat logikus gondolkodást igényel, nem elég a száraz tananyag bemagolása.

Az elméleti vizsga kérdésbankja továbbra is nyilvános, az EDU-KRESZ partner autósiskoláinál meg lehet vásárolni a gyakorló óraszámokat. Itt a tanulók a kérdéseket és a hozzájuk tartozó válaszokat is megtalálják, így tökéletesen fel tudnak készülni a vizsgára. A változásokat követő képzőiskolák már az EDU-KRESZ anyagát veszik alapul, így a tanulókat nem tanteremben oktatják, hanem az internet segítségével.

 

ÖSSZEFÉRHETETLEN A KÉPZÉS ÉS A VIZSGÁZTATÁS

 

Az elmúlt évben gondot jelentett, hogy sokat kellett várni az elméleti és a gyakorlati vizsgák időpontjára. A szakember szerint miután a tevékenységük szezonális jellegű, tavasztól őszig újra számítani kell a vizsgatorlódásokra. Egy új összeférhetetlenségi jogszabály még nehezíti is a helyzetet, hiszen a jövőben nem lehet vizsgabiztos az a személy, aki a képzésben is részt vett. A jogosítvány megszerzése személygépkocsi vezetéséhez továbbra sem olcsó, általában 160–170 ezer forintba kerül. A szakemberek arra figyelmeztetnek, egyes képzőhelyek megpróbálnak a reális ár alá menni, de ilyenkor kiderülhet a közmondás igazsága, hogy olcsó húsnak híg a leve.

Szoboszlai Tibor