Közösségi rendészek a közösségért

– A közösségi rendészet projekt több éve jött létre Magyarországon, a megvalósítását a Svájci Fejlesztési Alap támogatta. A program lényege, hogy a közösségi rendészeti filozófiát a klasszikusan reagáló magyar rendőrségen is meg tudják honosítani – mondta el a Nyíregyházi Televízió Híregyháza című műsorában dr. Illés László, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője. Négy kísérleti városban indult el a feladatrendszer, köztük Nyíregyházán, ahol a körzetekben hét rendőr dolgozik sikeresen. Ezt bizonyítják a köszönőlevelek, a megduplázódott felkérés a bűnmegelőzési előadásokra, nyugdíjasklubokba, ifjúsági szervezetekhez, iskolákba, óvodákba látogattak el, és részt vettek a Csellengő-akciókban.

BÍZNAK A FOLYTATÁSBAN

A közösségi rendészet egyéves tesztidőszaka július elsején lezárul, de a Nyíregyházi Rendőrkapitányság bízik abban, hogy az őszi programokba újra bekapcsolódhatnak.

FORDULJANAK FELÉJÜK BIZALOMMAL

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője arra biztat mindenkit, hogy lakókörnyezetét érintő észrevételeivel, problémáival, javaslataival forduljon bizalommal zónájának CPO-jához (közösségi rendészükhöz), hogy Nyíregyháza közbiztonságának erősítéséért, az itt élők nyugalmának biztosításáért közösen is tehessenek!
Elérhetőség: Nyíregyházi Rendőrkapitányság. Cím: 4400 Nyíregyháza, Stadion u. 1–5. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 196. Telefon: +36-42/524-600. E-mail: nyhazacpo@szabolcs.police.hu.