Közös felelősségünk

A politikusok ezt arra hivatkozva jelentették ki, hogy az Alaptörvény módosításához szükséges 2/3-os többség azért nem lett meg, mert az ellenzék jó része tartózkodott a szavazástól. Petneházy Attila hozzátette, a Jobbik, az MSZP és a baloldal hozzáállása a migrációs kérdéshez ellenkezik a társadalmi akarattal, ami nagy felelőtlenség, ugyanis a migráció hatásai beláthatatlanok lesznek egész Európára nézve. 

– Nincs különbség az egyes ellenzéki pártok között, hogy miért nem nyomtak gombot: az MSZP, a Jobbik, a DK és az LMP ugyanúgy viselkedik, amikor Magyarországot meg kell védeni. Nem az ország, hanem a saját vélt érdekeik szerint cselekednek. Mondhatnám azt is, hogy Vona Gábor egy platformra került Gyurcsány Ferenccel – mondta dr. Vinnai Győző, országgyűlési képviselő.