Közönségtalálkozó Fucsovics Mártonnal – nyírségi homokról a TOP50-ig!

 Fucsovics Márton évente 4-5 napot tölt csak el szülővárosában, ahol november 26-án a városi sportgálán először vehette át az „Év legjobb férfi sportolója” díjat, majd a MARSO Tenisz Centrum kötetlen, családias hangulatú közönség-találkozóján vett részt. Az esemény különlegessége, hogy Nyíregyházán idén ez volt az utolsó olyan találkozó, amelyen a tenisz rajongók találkozhattak példaképükkel, feltehették kérdéseiket és relikviákat is begyűjthettek. Meglepetéssel is készültek az érdeklődők, hiszen a téli felkészülési időszak első napjára szervezett találkozón Fucsovics Márton egykori edzőtársa a teniszezőt a 2010-es érvényes sportkönyvével is meglepte.

Amire a legtöbb fiatal teniszező kíváncsi volt, az az, hogy milyen jó tanáccsal tud szolgálni egy világranglista 36. helyén álló versenyző a 8-10-12 éves nyíregyházi teniszezőknek. Fucsovics Márton szerint kitartás, szorgalom és rengeteg munka szükséges a sikerhez, visszaemlékezve pedig elmondta, hogy 6-7 évesen szinte egész napját a nyíregyházi városi stadionban töltötte falazással. Habár kezdetben a labdarúgás és a kosárlabda is érdekelte a teniszezőt, 9 évesen szerencsére úgy döntött, hogy kizárólag a tenisznek fog élni.

A nyíregyházi származású sportoló életében az utóbbi három év hozott nagyon komoly fordulatot, amikor Sávolt Attilával kezdett el dolgozni. A közös munka egyik fordulópontja másfél éve, az akkori stuttgarti első körös veresége volt, amikor a világranglista 140. helyezettjeként egy mögötte rangsorolt játékostól kapott ki. A meccset követően edzőjével folytatott beszélgetést emelte ki Fucsovics Márton, mint emlékezetes fordulópontot, hiszen akkor tanácsolta Sávolt Attila neki, hogy tegyék félre a ranglistát, a helyezéseket és kizárólag a játékra, a szervákra koncentráljanak. A befektetett munka meghozta az eredményt, hiszen a 2017-es évet már TOP 100-as játékosként zárta.

A közönségtalálkozón mindezek mellett szó esett még az idei versenyekről, emlékezetes pillanatokról, különleges étrendről, taktikákról, kedvenc borításról és célokról is. A MARSO Tenisz Centrum versenyzői pedig azt is megtudhatták van-e valamilyen titkos edzésprogramja a sportolónak. Fucsovics Márton a decembert felkészüléssel tölti, ilyenkor az első két hétben a fizikális edzéseken van a hangsúly, a napi 3-4 óra futás, erősítés mellett csak 1-1,5 óra jut a teniszre. A 3-4. héten azonban ez az arány felcserélődik és már a tenisz edzésekre kerül a hangsúly. Az érdeklődők pedig azt is megtudhatták, hogy a versenyek között már csak frissítő tenisz edzéseket tartanak, igaz, azok is 3-4 órásak. Talán plusz titkos receptként szolgálhatott a jelenlévőknek az is, hogy Marci minden napját egy nagy pohár vízzel kezdi.

Az, hogy mennyire fontos egy teniszező számára az edzője, mi sem mutatja jobban, mint Marci és edzője kapcsolata. A magyar teniszező valamennyi edzői tanácsot komolyan vesz, aki ha arra kéri, hogy fusson 3x1.000 métert, akkor megteszi, hiszen tudja, mindennek megvan a célja és lehet, a későbbiekben ennek köszönheti majd a sikereket. Marci elhiszi és tisztában van vele, hogy edzője tanácsával és az ő képességével csak sikerhez vezethet a közös út.

2018-ban Fucsovics Márton olyan világsztárokkal játszhatott tétmérkőzést, mint Federer, Wawrinka vagy Djokovic. Ez utóbbi játékoshoz köthető a legemlékezetesebb pillanata is, amikor a New York-i Grand Slam eseményen a 40 Celsius fokos hőségben 10 perces szünetet tartottak és Djokoviccsal együtt meztelenül ültek a jeges fürdőben. Bár utólag kiderült, hogy Djokovic már hozzá volt szokva az ilyen hőmérsékletbeli különbségekhez ellenben Marcival, de egy későbbi versenyen is felemlegették ezt a pillanatot.

Fucsovics Mártonnak idén ez volt az első ilyen kötetlen hangvételű találkozója, ahol a közönséggel találkozott, hiszen a felkészülési időszak elkezdődött. A rajongók számára december elején lesz elérhető a teniszező pontos 2019. első negyedévi versenynaptára, így ha valaki szeretné élőben látni a játékost, kiválaszthatja majd a tornát, de az biztos, hogy címvédőként Genfbe visszalátogat majd. Mindez köszönhető annak, hogy ranglistahelyezése alapján már szabadon válogathat a versenykínálatból.

A nyíregyháziak mindig is büszkék voltak és azok is lesznek a teniszezőre, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy közösen szurkolnak egy-egy mérkőzés során – akár a MARSO Tenisz Centrum clubházában –, majd saját maguk kielemzik a játékát és lelkesen buzdítják minden közösségi oldalon Fucsovics Mártont. Ehhez kapcsolódva idézték fel a közösségtalálkozón azt a hozzászólást, amelyet a sportoló kapott egyik mérkőzése előtt:
„…Továbbviszed azt az akarást, amely megmutatja a nyírségiek erejét! Tudod, van egy mondás: a nyírségi homokon nem sok minden marad meg, de ami kifejlődött, az iszonyatosan erős lesz, hisz átélte a szenvedést, amit a homok jelentett!”

A MARSO Tenisz Centrum célja a közönségtalálkozóval elsősorban az volt, hogy az utánpótlás növendékek személyesen találkozhassanak kedvencükkel, erőt merítsenek a hallottakból és a későbbiekben hasznosítsák mindazt a pályán is. A jövőben hasonló magyar élvonalbeli teniszezőket szeretne az egyesület még Nyíregyházára invitálni, hiszen a helyi fiatal teniszezők számára ezek a találkozók is plusz élményként, erőként szolgálhatnak.