Közönségsiker – Nyíregyháza ismét elnyerte Az év turisztikai városa címet
Újabb rangos elismerést kapott Nyíregyháza. Az Utazó magazin 2025-ben is meghirdette hagyományos közönségszavazását, amelyen a tavalyi év legjobb hazai és határon túli turisztikai szolgáltatóira lehetett voksolni. A szavazás eredményeként Az év turisztikai városa címet ismét Nyíregyháza érdemelte ki.
Az év turisztikai városa
Ahogy arról már hírt adtunk, Magyarország egyik vezető turisztikai szaklapja, Az Utazó magazin idén is meghirdette országos közönségszavazását, amelyen az olvasók és a határon túli magyar médiumok követői dönthettek a legjobbakról. A voksok alapján Nyíregyháza került az élre – a szavazók az élménygazdag turisztikai kínálatot, a vendégszeretetet és az elmúlt évben megvalósult fejlesztéseket is díjazták. Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, a kitüntetés elismerése a helyi turizmusban dolgozó vállalkozók, munkavállalók és szakemberek magas szintű tevékenységének is.
„Ez a díj visszaigazolása annak, hogy Nyíregyháza 2024-ben is kimagasló teljesítményt nyújtott a turizmus területén. Ez köszönhető az előző évek folyamatos fejlesztéseinek és beruházásainak. A tavalyi évben elkészült Jégvilág rekord-látogatószámot ért el, emellett a fürdők különböző egységei és a múzeumfalu is rendkívül népszerű volt a vendégek körében. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy 2024-ben Nyíregyháza nyerte el a Virágos Magyarország verseny fődíját a városi kategóriában. Ennek köszönhetően idén városunk képviseli Magyarországot a nemzetközi versenyben” – nyilatkozta Furkóné Szabó Marianna.
Dinamikus fejlődés és elismerések
Furkóné Szabó Marianna hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján 2024-ben 345 ezer vendégéjszakát regisztráltak Nyíregyházán. Hozzátette, hogy az idei évben is folytatni kívánják azt a dinamikus és felfelé ívelő munkát, amely mára megszokottá és elvárttá vált a várostól. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, hogy az elmúlt években a város turizmusáról rendre pozitív visszajelzések érkeztek. A Magyar Fürdőszövetség 2025-ös közgyűlését néhány hete éppen Nyíregyházán tartották, ahol a szövetség elnöke külön méltatta a sóstói szolgáltatásokat. Elmondása szerint kiválóan érezték magukat, és minden szempontból elégedettek voltak a helyi körülményekkel. A polgármester szerint a személyes visszajelzések és az országos díjak egyaránt fontosak a város számára – utóbbi azért is, mert a szakemberek és az utazóközönség véleménye egyszerre erősít minket.
„Ez egy nagyon nagy elismerés, hiszen itt egyszerre kaptuk meg a közösségi díjat is, és a mostani méltatásban is kiemelt szerepet kapott, hogy az eddigi beruházásaink mennyire jól működnek. Nemcsak a turisztikai attrakciók, a szálláshelyek, hanem az egész város szempontjából. Két újdonság is volt az elmúlt időszakban. Az egyik, hogy átadtuk a Jégvilágot, ami egy hatalmas fejlesztés, és már most nagyon sikeresnek mondható: tavaly május 17-én nyitott, és több mint százezer új látogatót hozott. Szerintem még ennél is többet fog hozni. A másik pedig az, hogy Nyíregyháza elnyerte a Virágos Magyarország fődíját. Ezt a díjat a zsűri és a közönség egyaránt nekünk ítélte oda, amit nagyon köszönünk” – fejtette ki dr. Kovács Ferenc.
Nemzetközi fókusz és folyamatos fejlesztések a turizmusban
A polgármester a jövőbeni tervekről elmondta, hogy a turisztikai stratégia egyik kiemelt célja a környező országokra való nagyobb fókusz. Emellett a város további fejlesztéseken is dolgozik annak érdekében, hogy Nyíregyháza még vonzóbb úti céllá váljon a hazai és külföldi látogatók számára.