Közlekedésbiztonsági nyílt nap

Elérkezett az idő a járművek tavaszi felkészítésére. A téli közlekedés olyan sérüléseket okozhatott, amelyeket fel kell tárni és kijavítani, hiszen a járművek megfelelő közlekedésbiztonsági állapota a tulajdonos felelőssége. A hanyagság később komolyabb kiadást jelenthet, sőt balesetet is okozhat. A tavaszi felkészülés jegyében a Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatala díjmentes közlekedésbiztonsági nyílt napot rendezett a Lujza utcai műszaki vizsgáló állomásán.

 

MŰSZERES VIZSGÁLATOK

 

Sasfalvi Tibor osztályvezető elmondta, a műszeres vizsgálatokat az e-misszió méréssel kezdik, majd az alváz, a lengéscsillapítók, a futómű és a fékek következnek. Nagyon fontos a látás és a láthatóság, ezért a hibás fényszórókat beállítják, az ablakmosó folyadékot pedig ingyen utántöltik.

Az érdeklődők a nyílt napon tanácsokat is kaphattak a járművek tavaszi felkészítésére és üzemeltetésére. Arra is lehetőség volt, hogy az esetlegesen átalakítani kívánt járműveket bemutassák, és megtudják, megfelelnének-e a műszaki vizsgán. A hatóság munkatársai a résztvevőknek különböző tájékoztató füzeteket is adtak.

Szoboszlai Tibor