Közgyűlés: uszoda és jégcsarnok épülhet a város közepén!

Az év tűzoltója „Sztárek Ferenc díj” átadásával kezdődött a csütörtöki közgyűlés. Idén a kitüntetést Frecska István vehette át, aki már 26 éve hivatásos lánglovag. A tűzoltó törzsőrmester gépkocsivezetőként dolgozik. Az elismerését dr. Kovács Ferenc adta át.

 

Régi álmok válnak valóra

 

A napirendi pontok tárgyalásakor több milliárdos beruházásról is döntöttek a képviselők. Kiderült, a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében megnyíló pályázati források segítségével versenyuszodát és jégcsarnokot kíván építeni az önkormányzat. A jégpálya a Media Markt és a Penny Market mellett kapna helyet, az uszoda pedig a BUSZACSA tőszomszédságában. Itt egy 50-es és egy 25 méteres medencét alakítanának ki, 400 férőhelyes lelátóval. Ez a tervek szerint 2,1 milliárd forintból valósulna meg. A jégcsarnokot mintegy 400 millió forintos keretösszeggel tervezi a város. A TAO-s pályázatok alapján, ha a kormányzat is támogatja a város elképzeléseit, a beruházás 70 százalékát állami forrásból kapná meg Nyíregyháza és 30 százalékot önerőből kellene biztosítani. Mindezek mellett öt középiskola, a Zrínyi, az Apáczai, az Arany, a Móricz és Kölcsey tornacsarnoka is megújulhat a forrásokból. A pályázatok benyújtását pártállástól függetlenül minden képviselő támogatta.

További képekért kattintson a fotóra!

– Itt biztosítva van, hogy Nyíregyházán létezik vízilabdasport, létezik jégkorongcsapat és tudjuk, hogy milyen nagy igény van a téli korcsolyázásra, hiszen az iskolák igénybe veszik az ideiglenes jégpályát is. Ezen programon belül még tornatermeket is szeretnénk felújítani több középiskolában. Szóval úgy gondolom, hogy nagyon reményteli a pályázati lehetőségünk, bízunk benne, hogy ez fog sikerülni – tette hozzá dr. Adorján Gusztáv, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.


Nagy tervek a laktanyák hasznosítására

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásait felhasználva a Tiszavasvári út két oldalán található egykori laktanya területét is rendezni kívánja a város. A képviselő-testület arról döntött, hogy pályázatot nyújtanak be az itt lévő, több mint 20 hektáros terület és a leromlott állapotú épületek rekonstrukciójára. A tervek alapján új utak épülnének itt, de nyugdíjasház vagy akár fecskeházak kialakítását is támogatná az önkormányzat. A tervezetben szó esik rekreációs épületekről, és kereskedelmi terület, üzleti park, valamint P+R parkolók létrehozásáról is. A TOP forrásaiból összesen 1,7 milliárdot használhat fel a város nyertes pályázat esetén. A polgármester úgy nyilatkozott, többféle lehetőséget fogalmaztak meg, de egyelőre még nem tudják pontosan, mit támogat majd a bírálóbizottság.

– Különböző projektötleteket fogalmaztunk meg. Azért projektötleteket, mert ezek között mindegyik megvalósulhat. Attól is függ, hogy a pályázatok benyújtása után a döntés hogyan születik. Illetve az azt követő támogatási szerződésben tudjuk majd konkretizálni, hiszen ezek a projektötletek komoly pénzügyi határokat is tartalmaznak, de ebben a helyzetben ez az észszerű, mert nem látjuk pontosan, mire lesz lehetőségünk – mondta el dr. Kovács Ferenc.

 

„Bevásárlóközpont is kellene...”

 

A szocialista önkormányzati képviselők és a városrész független képviselője bár támogatták az elképzeléseket, úgy nyilatkoztak, jó lenne tudni, hogy pontosan mi valósulhat meg a tervekből. Nagy László azt mondta, nagyon fontos lenne, ha ebben a városrészben új bevásárlóközpontok nyílnának.

– A kereskedelmi övezetek bővítése ezen a városrészen nagyon fontos. Tudjuk, hogy volt egy szándéka a LIDL-nek, hogy a volt húsipar területén kialakítson egy komolyabb bevásárlóközpontot, raktárbázist, ez sajnos nem valósulhat meg a kormány plázastopja miatt, azonban ennek a városrésznek vagy a város északi részének nagyon fontos lenne egy olyan kereskedelmi övezet kialakítása, amely minden igényt kielégít, ez jelenleg nincs meg – fejtette ki Nagy László, az MSZP önkormányzati képviselője.

 

Több zöldfelület, szebb városliget

 

A napirendek között szerepelt a város zöldfelületeinek felújítása is. Erre is pályázatot nyújt be a város. A tervezetben szerepel a Bessenyei és a Benczúr tér teljes rekonstrukciója, a Szegfű utcától északra található kiserdők fejlesztése, az Arany János és a Bocskai utcai zöldfelületek megszépítése, illetve új belvárosi kerékpárutak, összeköttetések létesítése is. Az önkormányzat emellett a Bujtosi városliget fejlesztését is folytatni szeretné. A benyújtott pályázat főösszege 1,25 milliárd forint, ebből alig több mint 60 millió forintot kell önerőből biztosítani. A képviselők ezt a pályázatot is pártállástól függetlenül támogatták. 

– A megnevezésre kerülő zöldfelületek valóban felújításra vagy megszépítésre várnak régóta. Itt a Bujtosi városligetről van szó, ahol számtalan városlakó, illetve események rendezésekor is sokan teszik tiszteletüket, így mindenféleképpen támogatjuk ezen városrészek felújítását – tette hozzá Béres Csaba, a Jobbik képviselője.

 

Megújulnak az óvodák és a Bencs Villa

 

A közgyűlésen az is kiderült, hogy 700 millió forint értékben hat óvoda felújítására is pályázik az önkormányzat. Ha támogatást kap a program, ezek a komplex rekonstrukciók önerőt nem igényelnek. A tervezet szerint a Gyermekek Háza Déli Óvoda Székhelyintézménye, a Búzaszem Nyugati Óvoda Székhelyintézménye, ennek a Városmajori Tagintézménye, az Eszterlánc Óvoda Ferenc körúti Tagintézménye, a Tündérkert Keleti Óvoda Székhelyintézménye és ennek a Kikelet Tagintézménye újulhat meg a forrásokból. Döntés született arról is, hogy a Bencs Villa felújítására is pályázatot nyújt be az önkormányzat. Ahogy a többi beruházás, ez is a TOP forrásaiból valósulhat meg. Az önkormányzat erre a célra 320 millió forintot kíván felhasználni, ebből 16 milliót kell saját forrásból biztosítani.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Szarka Lajos)