70 kiállító érkezett a csütörtöki Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár rendezvényre, ahol bemutatták a Járási Startmunka mintaprogramok eredményeként előállított termékeit. Nyíregyházán az elmúlt években jelentősen csökkent a közfoglalkoztatottak száma, mely azt mutatja, hogy egyre több a munkahely, az álláskeresők könnyebben tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
„Ahogy itt körbe nézünk, láthatunk lázas készülődést, nyüzsgést, érezhetünk finom illatokat!” – Kezdte megnyitóbeszédét a szervező Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal főispánja, Román István.
A közfoglalkoztatási kiállítást 6. alkalommal szervezték meg. A vármegyében található városok, falvak települtek ki a Kossuth térre azzal a céllal, hogy a közfoglalkoztatók megismerkedjenek egymással, átadják a jó gyakorlatokat, bemutassák a lakosságnak ezt a foglalkoztatási formát.
„2008-2009-ből a Magyar Kormány egy nagyon nehéz munkaerő-piaci helyzetet örökölt, több mint 600 000 munkanélküli volt. Soha ennyi nem volt még Magyarországon. Egy olyan alternatívát kellett kidolgozni a kormánynak, amely nagy számban értékteremtő munkát tud adni az embereknek. Elkezdett beruházásokat és eszközöket finanszírozni ezekben a programokban, hiszen értékteremtő munkát én úgy gondolom ezek nélkül nem lehetett végezni. Mára ott tartunk, hogy a közfoglalkoztatás elég sokarcú. Tehát nemcsak egy támogatott foglalkoztatás, ami az aktív munkaerő-piaci politikánk része, hanem állami munkahelyteremtés, vidékfejlesztés, településfejlesztés és szociális intézkedés is egyszerre” – mondta beszédében Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár.
Kevesebb az álláskereső
2023-ban hazánkban 600 000 helyett már csak 228 000 álláskereső van. A közfoglalkoztatás országszerte, így Nyíregyházán is jelentősen változott az elmúlt években.
„A jelenlegi közmunka program 2011-ben indult, volt egy felfutási időszak. 2016-17-ben 1700 főt alkalmaztunk itt, Nyíregyházán. Ez egy nagyon tekintélyes szám. Mai napon már nincs 300 közfoglalkoztatott városunkban. Ez azt jelenti, hogy a programnak a legnagyobb sikere és értéke, hogy közel 1500 ember az elsődleges munkaerőpiacon talált magának munkát és megélhetést a családjának. Mit jelent ez? Vállalkozásoknál, intézményekben, hivatalokban dolgoznak, akár ezen a vásáron is több olyan munkatárs van, aki korábban közfoglalkoztatott volt. Ők tudják, hogy milyen nehéz sorból indultak, a program legnagyobb értékének ezt tartom” – emelte ki Jászai Menyhért alpolgármester.
A Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásáron sokszínű portékákkal találkozhattak. A vármegye települései mezőgazdasági, kézműves termékein kívül készültek többek között ipari alapanyagokkal, közétkeztetésben felhasznált élelmiszerekkel. A rendezvényen átadták a termékdíjakat is. Az első helyen idén Fábiánháza község önkormányzata végzett a szőlőlekvárral.