Közeledik a határidő

Csaknem két hét áll még rendelkezésükre az adózóknak ahhoz, hogy befizessék az iparűzésiadó-előleget, a katásoknak az iparűzési adót, továbbá a gépjármű- és az építményadó első félévi részletét. Az adók befizetési határideje, a hosszú hétvége miatt, idén március 16-ára esik.

 

Módosítás csak a határidőig

 

A vállalkozók ugyancsak eddig az időpontig kérhetik az iparűzésiadó-előleg módosítását. A fizetési könnyítésre vagy mérséklésre irányuló kérelmet az adófizetés esedékessége előtt célszerű benyújtani, ezt követően ugyanis az adóhatóság végrehajtási eljárást is kezdeményezhet a tartozókkal szemben.

 

Gépjárműadó

 

A gépjárműadót annak kell megfizetnie, aki az év első napján üzembentartója vagy tulajdonosa a járműnek. Az év közbeni tulajdonváltás az adófizetési kötelezettséget nem érinti. Akiknél a jármű életkora miatt az adótétel módosult, azokat levélben tájékoztatták.

 

Postaládában az értesítők

 

– A fizetendő adó összegét tartalmazó értesítőket, a befizetéshez szükséges csekkekkel valamennyi érintett adónemet illetően az Adóosztály már postára is adta. Az önkormányzat kétféle küldeményt postázott a legtöbb adózónak. Tizenháromezer gépjárműadó mértéktartó határozat, illetve negyvenhatezer egyenlegközlő ment ki. Az értesítések azt a célt szolgálják, hogy valamennyi adózó a jogszabály szerint értesüljön kötelezettségeiről – emelte ki dr. Polgári András, a Polgármesteri Hivatal Adóosztályának vezetője.

 

3,8 milliárd bevétel

 

A fent említett adónemekből az önkormányzat megközelítőleg 3,8 milliárd forint bevételre számít március 15-éig, ebből a legnagyobb tétel az építményadó és az iparűzési adó. Előző vonatkozásában megközelítőleg 1,2 milliárd, utóbbival kapcsolatban pedig 2 és fél milliárd forint bevételt valószínűsít a nyíregyházi önkormányzat.

 

Hosszított nyitvatartás

 

Az adózással kapcsolatos szabályokról a varoshaza.nyiregyhaza.hu honlapról tájékozódhatnak az ügyfelek. Az adófizetés határnapján pedig az adóosztály 8 órától este 8-ig meghosszabbított ügyfélfogadást tart az Ügyfélcentrum 29-es, 30-as, 31-es ablakainál.

Piszár Tünde

(Fotó: internet)