Közel 30 ezer fiatalnak segített a kormány nyári diákmunka programja

A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel támogatta a diákok szünidei munkavállalását. A programban a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehettek részt júliusban és augusztusban.

„Az elmúlt időszakban mintegy 30 ezer magyar fiatal számára tettük lehetővé, hogy az iskolai szünetet hasznosan eltöltve, tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodjon” –  mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium csütörtöki közleménye szerint a tanulók a programban két típusú - önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott - diákmunkára jelentkezhettek. Mindkét esetben legfeljebb két hónapra vállalhattak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhattak.

Az önkormányzatok munkaviszonyban foglalkoztatták a diákokat, az állam pedig a munkabér mellett az azt terhelő szociális hozzájárulási adót is teljes egészében megtérítette a munkáltatóknak. Ennek megfelelően, napi 6 órás foglalkoztatás mellett, a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 157 950 forintot, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintot kereshettek a tanulók.

A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb 2 hónapig támogatta 75 százalékban.

Bodó Sándor összegzése szerint 2020-ban az önkormányzati diákmunka dominált 26 500 fővel, a turizmus vendéglátás területén közel 3000, míg a mezőgazdaság területén 450 diák dolgozott. A legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vettek részt a programban, valamint Békés és Hajdú-Bihar megyékben is sokakat foglalkoztattak.

A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyitott meg a fiatalok előtt: idén 91 munkakörben (például irodai adminisztrátor, hivatalsegéd, felszolgáló, recepciós, kisállattenyésztő, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó) dolgozhattak – emelte ki az államtitkár.

 

Forrás: hirado.hu