Közel 200 fürdő versenyez Az Év Fürdője címért

Közel 200 fürdő versenyez Az Év Fürdője címért

2015 nyarán először, de hagyományteremtő jelleggel, a Magyar Fürdőszövetség támogatásával, közönségszavazást szervez a termalfurdo.hu, melynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. A verseny során közel kétszáz hazai fürdő – köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő – „mérheti össze erejét”. A szavazás célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre.

A hagyományosabb értelemben vett fürdők mellett számos aquapark, közel négyszáz csúszda és megközelítőleg ezerhatszáz medence várja az ifjabb generációt is. Azonban az impozáns számok és remek lehetőségek ellenére a fiatalok mindennapi életében még nem találta meg a helyét a hazánkban is több ezer éves múltra visszatekintő fürdőkultúra és a fürdőzés. Az Év Fürdője közönségszavazás során minél több fiatallal szeretnék megismertetni és megszerettetni a magyar fürdőket, illetve felhívni a figyelmet a fürdőzés fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaira.

Annak ellenére, hogy Az Év Fürdője alapvetően egy verseny, a szektor széles körű összefogását célozza, egy közös ügy – a fürdőkultúra népszerűsítése – érdekében. A fürdők az eddigi visszajelzések alapján pozitívan fogadták a kezdeményezést, szívesen részt vesznek a „megmérettetésben”. A fürdők három kategóriában indulnak – Az Év Fürdője 2015., Az Év Feltörekvő Fürdője 2015. és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2015.

A kategóriák kialakítása azért volt szükséges, mert hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik. A kisebb fürdőknek nem lenne esélye a nagy, ismert vagy nagyvárosokban található fürdőkkel szemben, így azonban a hozzájuk hasonló fürdőkkel mérhetik össze magukat. Ennek a csoportosításnak köszönhetően a nagyközönség megismerheti az új vagy a közelmúltban komoly fejlesztésen átesett, de egyelőre még kevésbé ismert fürdőket is Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült, azonban a fürdők – megfelelő indoklás esetén – kérhették, hogy másik kategóriában mérkőzhessenek meg.

Sánta Tibor, Az Év Fürdője szavazás projektvezetője kérdésünkre elmondta, a projekt célja, hogy a termalfurdo.hu weboldalon keresztül népszerűsítsék a hazai fürdőket, valamint fürdőkultúrát és hasznos tartalmat kínáljanak az érdeklődőknek. A weboldalt most újították és Az Év fürdője szavazással úgy gondolja, hogy a fiatalabb célközönséget is meg tudják majd szólítani. Hozzátette azt is, hogy a Magyar Fürdőszövetségben kiváló partnerre talált.

Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy a tavalyi évben mintegy 30 millió vendéget fogadtak a magyar fürdők és idén 2-3 százalékos növekedésre számítanak látogatószámban és a bevételekben egyaránt. A versennyel kapcsolatban elmondta, hogy ez remek alkalom arra, hogy a fürdők is megmérettessék magukat, méghozzá a fogyasztók döntése alapján.

A díjak nem szakmai jellegűek, mindhárom kategóriában a legtöbb szavazatot begyűjtő fürdő nyer, a szavazás a www.azevfurdoje.hu oldalon történik. A közönségszavazás június 4-én kezdődik és egészen kora őszig, szeptember 30-áig tart, a nyertes fürdők neveit a Magyar Fürdőkultúra napjának előestéjén, október 9-én hirdetik ki.

 

Magyarország igazi termál nagyhatalom

 

Magyarország olyan termálvízkinccsel rendelkezik, ami nemcsak mennyiségében, de minőségében is kiemelkedőnek számít világviszonylatban. A hazai vizek hatásukat tekintve is egyedülállóak, sehol máshol nem található ilyen magas hőmérsékletű és egyben ennyi különböző betegség kezelésére, megelőzésére alkalmas kiváló minőségű termál- és gyógyvíz. Magyarországon kétszáznál is több fürdő – köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő – található. A hagyományosabb értelemben vett fürdők mellett számos aquapark, közel négyszáz csúszda és megközelítőleg ezerhatszáz medence várja az ifjabb generációt is.

turizmusonline.hu