Kötelezettséggel jár a vasárnapi nyitva tartás

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény március 15-én lép hatályba. E szerint az üzletek a kiskereskedelmi napokon 6 óra és 22 óra között lehetnek nyitva, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva tartanak. A változással kapcsolatban a helyi kereskedőknek is lesz kötelezettségük.

AZ ÚJ NYITVATARTÁSI IDŐT BE KELL JELENTENI

Dr. Grósz Péter, a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályának vezetője elmondta, a kereskedőknek felül kell vizsgálniuk a saját nyitva tartásukat, és a változtatást be kell jelenteni az igazgatási osztályhoz. Ehhez ügyfélfogadási időben személyesen és telefonon is segítséget nyújtanak a hivatal munkatársai.

ÜZLETEK, AMELYEK KINYITHATNAK

A törvény hatálya nem terjed ki a gyógyszertárak, a közforgalmú vasúti és autóbusz-pályaudvarok területén kialakított üzlet nyitva tartására, a büntetés-végrehajtási intézetek és az egészségügyi intézmények területén történő kereskedelmi tevékenységre. A törvény nem vonatkozik továbbá a piacon, helyi termelői piacon, vásárokon folytatott kereskedelmi tevékenységre, az üzemanyagtöltő-állomások nyitva tartására, a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási, a szálláshelyen végzett, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységre, a vendéglátásra, valamint a kulturális tevékenységet és a fürdőszolgáltatást kiszolgáló kereskedelmi tevékenységre. További kivételek a kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzletek, amelyek kiskereskedelmi napokon 5 óra és 22 óra között, vasárnap és munkaszüneti napokon 5 óra és 12 óra között nyitva tarthatnak. Az újságot árusító üzletek vasárnap és munkaszüneti napokon 6 óra és 12 óra között, a virágot árusító üzletek 6 óra és 12 óra között nyitva tarthatnak. Emellett a sportlétesítményekben üzemelő üzletek a sportrendezvények ideje alatt kinyithatnak. Az az üzlet, amelynek árusítótere a 200 négyzetmétert nem haladja meg, az általános zárva tartási időszakban is nyitva tarthat, ha a tulajdonosa vagy segítő családtagja folytatja a kereskedelmi tevékenységet.

Szoboszlai Tibor