Kormányinfó: Európa egyik legsikeresebb védekezése a magyar

Európai szinten az egyik legsikeresebbnek nevezte a koronavírus-járvány elleni magyarországi védekezést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Magyarország a járványügyi intézkedéseket időben hozta meg

Olaszországgal és más nyugat-európai országokkal is összehasonlítva Magyarország ugyanazokat az intézkedéseket az első fertőzés megtapasztalása után lényegesen korábban hozta meg, ennek köszönhető, hogy "a magyar számok lényegesen jobbak" - mondta a miniszter, kiemelve ugyanakkor, hogy a megfelelő időben hozott jó döntések semmit jelentettek volna, ha az emberek nem tartják be a szabályokat.

A járványügyi védekezés első szakasza sikerrel zárult

Úgy értékelt: a járványügyi védekezés sikerrel zárult első fázisának legnagyobb eredménye, hogy a vírus tömeges elterjedését egyelőre sikerült megakadályozni. A járványveszély azonban továbbra is fennáll, az egyensúly törékeny - hangsúlyozta.

A rendkívüli jogrend megszűnik, de az egészségügyi járványügyi készültség marad

Gulyás Gergely közölte: a kormány jövő kedden nyújtja be az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amelyben kéri a rendkívüli jogrend megszüntetéséről és az egészségügyi járványügyi készültség fenntartásáról szóló döntés meghozatalát. Jelezte, az operatív törzs fennmarad. Hozzátette, a veszélyhelyzeten túlnyúló kormányrendeletek fenntartását is törvényben kell rendezni.
Kérdésre közölte: a tervek szerint amíg szükség van járványügyi készültségre, addig fennmarad a kórházparancsnoki rendszer is.

Már 221 ezer munkahelyet sikerült megvédeni

Gulyás Gergely elmondta azt is: a gazdasági intézkedésekkel 221 ezer munkahelyet sikerült megvédeni.
Kifejtette: 100 ezerrel megemelik a közfoglalkoztatottak keretét, 3 ezer új állás jön létre a honvédségnél, a bértámogatási program keretében 106 ezer munkavállalóra nyújtottak be kérelmet, a beruházásösztönzési programban pedig 97 600 munkahely megőrzését vállalták cégek. Álláskeresési járadékban 101 ezren, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban 71 ezren részesülnek, a kutatásfejlesztési munkakörben dolgozók utáni kedvezményre 9300-an jelentkeztek - ismertette.

Újranyitnak az óvodák, bölcsődék

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertette: a járványveszély mértéke érdemben csökken, az óvodák, bölcsődék az egyes megyékben május 25-tól, a fővárosban június 2-tól visszatérnek a normális működési rendhez. Ezekben az intézményekben külön igazolás nélkül is fogadni kell a gyermekeket - hangsúlyozta. Megjegyezte: a szülők sok esetben nem éltek a felügyelettel, hanem szabadságot vettek ki, ezek pedig mostanra elfogytak.

Az iskolákban marad a digitális oktatás, de tanulást támogató tevékenységek szervezhetőek

Az iskolákkal összefüggésben jelezte: a tantermen kívüli digitális munkarend jól működik, ezért a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad. A tanév nem hosszabbodik meg - közölte. Június 2-tól engedélyezik a pedagógusok és a tanulók oktatási célú találkozását, ami kiscsoportos konzultációkat vagy egyéni felkészítést jelenthet. Engedélyezik a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátását is.
Június 2-tól a gyermekek felügyeletét valamennyi iskolában meg kell szervezni, ennek biztosítását az intézményektől június 26-ig kérik.
Június 2-15. között elsősorban felzárkóztató, tanulást támogató tevékenységek szervezhetőek, utána június 16-26. között a következő tanévre való felkészülésre, felzárkóztatásra is sor kerülhet. Június 26-ig az étkezést a gyermekfelügyeletben részt vevők számára a tanév szabályai szerint kell biztosítani, és június 29-től állnak át a nyári szüneti rendre.
Tanévzárásról, bizonyítványosztásról, ballagásokról azt mondta: azt kérik az intézményektől, hogy ezt ne szervezzék a hagyományos módon, a nagy tömegeket megmozgató, nagy volumenű eseményeket próbálják kerülni. Ez nem azt jelenti, hogy például egy osztály számára ne lehetne megtartani.

Június 16-tól napközis és ottalvós formában egyaránt megtarthatók

A nyári táborokról jelezte: június 16-tól napközis és ottalvós formában egyaránt megtarthatók lesznek.

A határnyitásokról   

A miniszter egyelőre kivárást javasolt a tervezett külföldi nyaralásokat illetően. Magyarország célja, hogy mielőbb megnyissa határait a szomszédos országok felé és felől, ha ez biztonságos - mutatott rá.
A külföldi állampolgárok rokonlátogatásáról azt mondta: mindent elkövetnek azért, hogy ezt a lehető leggyorsabban lehetővé tegyék. Ahol tudják, viszonossági alapon - jelezte. Hozzátette: olyan szomszédos országok esetében, ahol a járványügyi helyzet, a halálozások száma nagyságrendileg nem tér el a magyartól, az óvatos, megfontolt határnyitásra készen állnak. További információkat az operatív törzs ad a kérdésben - közölte.

Az augusztus 20-i Szent István-napi program megrendezése

Az augusztus 20-ai fővárosi tűzijáték ügyében a miniszter azt közölte: ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi, akkor jó és indokolt döntés egy nagy, turizmusélénkítő, 3-4 napos budapesti Szent István-napi program megrendezése.

A rendezvénytilalomról

A rendezvénytilalommal kapcsolatban arról beszélt, örülne, ha június elejétől-közepétől a kisebb rendezvényeket meg lehetne tartani szigorú biztonsági intézkedések mellett. Példaként említette a szabadtéri sportrendezvények látogatását, továbbá zárt térben - 3-4 szék kihagyásával - színházi előadások, hangversenyek megtartását, de jelezte, döntés erről még nem született.

Az EU-s gazdasági javaslatról még nincs döntés

Azzal kapcsolatban, hogy Németország és Franciaország 500 milliárd eurós alapot javasol a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta: a legfontosabb, hogy a közép-európai országok, a visegrádi államok (V4), azon belül Magyarország nyerjen ezen a megegyezésen. Ehhez az kell, hogy figyelembe vegyék a kohéziós támogatásoknál is alkalmazott alapelveket, azaz a támogatásnál a rászorultság, az ország gazdasági fejlettsége legyen az egyik fontos tényező. A gazdaság helyreállításánál ugyanis azokra az országokra különösképpen kell gondolni, amelyek alacsonyabb bázisról indulnak - magyarázta.
Megjegyezte, ma még alapvető kérdésekben van vita, az EU ugyanis ezt az 500 milliárd eurót 30 éves hitelfelvétellel akarja a tagállamok rendelkezésére bocsátani. Így abban egyelőre nincs egyetértés, hogy ez a forrás hitelként vagy támogatásként fog érvényesülni.
Az EU csúcstalálkozója június 18-án lesz, ahol a javaslatokról tárgyalnak, előtte pedig - várhatóan június 8-án - a V4-kormányfők Brnóban találkoznak a közös álláspont kialakítása érdekében.

A kormány ezután is meghallgatja a főpolgármestert

Azt is mondta egy másik felvetésre, hogy Karácsony Gergely főpolgármester véleményét ezután is kikérik a budapesti járványügyi helyzet fontos kérdéseiben.

A Budapest-Belgrád vasútvonal fejleszéséről

A Budapest-Belgrád közötti vasútvonal fejlesztése ügyében azt közölte: elég könnyű belátni, hogy munkahelyteremtő beruházásról van szó, így igenis összefüggésben van a koronavírus-válság leküzdésével. 

Magyarországgal szemben egy gyalázatos kampány indult

Arról, hogy érkezett-e már bocsánatkérés a diktatúrázás, nácizás miatt, azt mondta: nem naivak, de kitartóan reménykedve várják azokat. Magyarországgal szemben egy olyan gyalázatos kampányt folytattak sokan, amelynek semmilyen alapja nem volt - fogalmazott. Az Európai Bizottság véleménye is ezt támasztja alá, illetve a magyar kormány szándéka, hogy a veszélyhelyzeti felhatalmazást visszaadja - mondta.

A munkáltatók döntenek az otthoni munkavégzésről

Gulyás Gergely az otthoni munkavégzés tapasztalatairól, jövőjéről szóló kérdésre elmondta: ezt eddig is a munkáltatókra bízták, és ezentúl sem kívánnak helyettük dönteni. Megjegyezte: Magyarország szenvedett az elmúlt években attól, hogy rendkívül alacsony volt a távmunkában foglalkoztatottak aránya a munkaerőpiacon belül. Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján remélik, hogy a cégek növelni fogják a jövőben a távmunkában foglalkoztatottak arányát.

A veszélyhelyzet végéig marad az ingyenes parkolás

A miniszter újabb felvetésre megerősítette, hogy amíg a veszélyhelyzet fennáll, nem kell parkolódíjat fizetni. Továbbra is az a cél, hogy amennyire lehet a tömegközlekedésben a nagyobb tömeg kialakulását elkerüljék - mutatott rá.

Az egészségügyi válsághelyzet után, át kell gondolni az egészségügyi struktúrát

Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének felvetésére, miszerint át kell gondolni az egészségügyi struktúrát, azt mondta: egy olyan egészségügyi válsághelyzet után, mint ami mögöttük van, ez mindenképpen indokolt. Kifejtette: az, hogy Magyarországon erős állami egészségügy van, mindenképpen pozitívum és megőrzendő érték. Ott, ahol csak magánegészségügy van, lényegesen kevésbé volt hatékony a védekezés - jegyezte meg.
Arra a kérdésre, hogy töretlen-e Orbán Viktor miniszterelnök bizalma Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere iránt, Gulyás Gergely azt felelte: sikeres járványügyi védekezés után az egészségügyet felügyelő miniszternek köszönetet szoktak mondani, nem pedig támadni őt.

Köszönet az egészségügyben dolgozóknak

Kitért arra: az egészségügyben dolgozóknak mindannyian nagyon sokat köszönhetnek, mindenki rendkívüli áldozatkészségről tett tanúbizonyságot. Látszottak ugyanakkor a rendszer hibái, hiányosságai a finanszírozástól a raktározási szabályokon át a készletgazdálkodásig. Itt a lehetőség, hogy a járványhelyzet csillapodásával a szükséges tapasztalatokat levonják, és ha a magyar egészségügy jobbá tétele érdekében tehetnek valamit, akkor azt most tegyék meg - mutatott rá.

A fővárosi Pesti úti idősotthon ügyében folytatott vizsgálatról

A Pesti úti idősotthon ügyében folytatott vizsgálatról szólva kiemelte: az Emmi fog dönteni Karácsony Gergely főpolgármester felvetéséről, amelyben a fővárosi kormányhivatal helyett másik eljáró hivatal bevonását kérte. Egyelőre a higiéniai szabályok megsértése miatt egymillió forintos bírságot szabtak ki az otthonra, és az orvosi ellátás biztosításának hiánya miatt is folyik vizsgálat, illetve egyéb higiéniai feltételek megléte ügyében.

A beszerzett lélegeztetőkészülékek megfelelnek az egyetemi kórházi igényeknek

A beszerzett lélegeztetőkészülékek minőségéről szóló egyes sajtóhírekre úgy reagált: a Semmelweis Egyetem az innovációs tárca megbízásából - négy hazai orvosképző egyetem nevében - egy felmérést bonyolított le, amelynek az volt az eredménye, hogy a beszerzés megfelel az egyetemi kórházi igényeknek és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásának, amely a koronavírusos betegeknél kifejezetten úgynevezett noninvazív módszerek alkalmazását javasolja. Az egyetemek 56 noninvazív és 140 invazív lélegeztetésre alkalmas gépet is kaptak a legsúlyosabb állapotban lévő fertőzöttek kezeléséhez - tájékoztatott, visszautasítva, valótlannak nevezve a témában megjelent cikket.

Egyes önkormányzati döntésekről

Arról, hogy számos ellenzéki településen csökkentették a közalkalmazottak fizetését a járványra hivatkozva, úgy vélekedett: ha a munkaidő csökkent, akkor lehet kevesebb a munkabér. Azért tartja érdekesnek, mert amikor ezt a rugalmasságot a kevésbé védett munkaviszonyoknál lehetővé tették, akkor éppen azon ellenzéki pártok kritizálták a döntést, amelyek polgármesterei most a jelzett lépéseket megtették.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu