Körforgalmi rend szerint

Móré Gusztáv műszaki ellenőr arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy már elkészültek az Arany János utcai utak és járdák, valamint a Szarvas utcai járdák és a kerékpárút továbbvezetésének szegélyezése és alaprétegezése. A közműkiváltások mindenütt megtörténtek.

Épül a belső kör

Most épül a körforgalom belső köre, és már bevezették a végleges körforgalmi rendet. Két hét múlva kezdik az Arany János és a Szarvas utca aszfaltozását, addig szintbe helyezik az aknákat. Ezzel párhuzamosan már aszfaltozzák a járdát a Szarvas utcán, és a napokban megkezdik az Arany János utcán is.

Csökken a balesetveszély

Az új beruházást a városrész lakói is megelégedéssel fogadták. Bagoly Ferencné szerint nagy szükség volt már az utak és a járdák felújítására. A körforgalom építését pedig azért helyesli, mert korábban sok baleset történt itt, az új forgalmi renddel ezek is megelőzhetők lesznek. A körforgalom és a kapcsolódó útszakaszok építése tehát jó ütemben halad, a beruházással a tervek szerint június közepére készülnek el. Addig forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

Szoboszlai Tibor