Koppélia életre kel a MŰvész Stúdióban

– Életem egyik legmulatságosabb, legjobb ízű munkája volt, amint az Anconai szerelmesek premierjére készültünk az itteni társulattal – emlékszik vissza az azóta is táblás házak előtt játszott darab próbaidőszakára. – Miközben megidéztük a 60-as évek olasz slágereinek világát, igyekeztünk igényesen szórakoztatni. Bár más színház repertoárján is szerepelt korábban a mű, úgy érzem, jobb produkciót sikerült létrehoznunk. Akkor jártam életemben először Nyíregyházán, s hogy remekül éreztem itt magam, ahhoz nagymértékben hozzájárult a társulat kiváló szellemisége.

Krámer Györgyöt nemcsak koreográfusként és rendezőként, de színészként is megismerhették a nyíregyházi nézők a Rabbi szerepében a Hegedűs a háztetőn című előadásban, amit a Pannon Várszínház a szabadtéri színpadon mutatott be az elmúlt évben. Teátrumunk négy éve indította útjára Krámer György közreműködésével gyermekeknek szóló táncjáték-sorozatát azzal a céllal, hogy a legkisebbeket megismertesse a tánc, a zene, a szó művészetének varázsos világával. Magam is tapasztaltam, nemcsak a kicsik élvezték az előadásokat, de a felnőttek is. Nagyon örült, hogy a teátrum új igazgatója, Schlanger András minden támogatást megadott a folytatáshoz. A Péter és a farkas, a Hattyúcskák tava és a Seherezádé után holnap 11-től mutatják be a Koppéliát a MŰvész Stúdióban.

[REKLAM]

– Az előadás alapjául szolgál Delibes háromfelvonásos balettje, amely E. T. A. Hoffmann A homokember című elbeszélése nyomán készült – mondta el lapunknak a rendező. – Természetesen ez a mű eredeti formájában nem bemutatható színházunkban, ezért Kardos Tünde segítségével készítettünk egy teljesen új történetet, az eredetiből csak egy pici, finom szálat meghagyva. Az eltérést azzal is érzékeltetjük, hogy egy betű erejéig megváltoztattuk a Coppélia címet. A zenei anyagból kiválasztottuk a közismert dallamokat, s megspékeltük Chopin, Liszt és Offenbach csodálatos melódiáival. Berki Armand zongoraművész és Varjas Zsófi látványtervező segítik a munkámat abban, hogy élőzenével, látványos díszlettel és az általam készített koreográfiákkal közel hozzuk a kicsikhez a romantika egyik emblematikus alkotását.

A történet az író Hoffmann és felesége, Misa vándorszínházának bemutatásával indul. Az árnyakból és bábokból álló társulat arra készül, hogy bemutassa a legszebb mesét, amit valaha a lélek erejéről írtak.

Megtudjuk egyebek mellett, hogy Koppéliát, a csodaszép bábot megalkotó Koppéliusz azért gonosz, mert nem tud aludni. Misa a történet végén kiveszi a szeméből a homokot, így végre álomra hajthatja a fejét. A történet happy enddel végződik: a szeretet képes jóvátenni a gonoszt. Az előadás szokatlan epizódja, hogy az egyik táncos jelbeszédre fordítja, amit Koppélia a történet vége felé énekel. Ezzel egyben arra is szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a tánc, a zene és a beszéd mellett milyen sokféleképpen lehet kommunikálni, s vannak, akik csak így tudnak. Amikor elaltatják Koppéliuszt, ezt az emelkedett érzelmi állapotot csak fokozza a jelbeszéd szépségének megmutatása. Mindegy, milyen módon kommunikálnak az emberek, a lényeg, hogy megértsék egymást. Aztán jöhet a szeretet. Ha tudsz adni a szeretetből, azzal nem kevesebb leszel, hanem több! Így szól az előadás üzenete. A főbb szerepeket Kuthy Patrícia, Fellinger Domonkos, Lakatos Máté és Vámosi Judit alakítják.

Sz. Kántor Éva