Kondor Béla alkotásai között barangoltak

A kondori életmű fontos alkotásait mutatja be a Jósa András Múzeum időszaki kiállítása. A kétszeres Munkácsy-díjas festőművész rövid élete alatt festett, grafikákat készített és költőként is a művészetkedvelő közönség elé lépett. Műveinek egy része az Antal – Lusztig gyűjteményt gyarapítja, ezekből láthat igazi kuriózumokat a nyíregyházi közönség. A Jósa András Múzeum falait díszíti Kondor Béla 1956-ban készített, 18 lapból álló vizsgamunkája, a Dózsa sorozat is, amelyet teljes egészében még soha nem láthatott a közönség. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is csak a 14 lapos változat ismert, hiszen 1956-ban az államvizsga bizottság 4 darabot az aktuális politikai viszonyok miatt kiállításra alkalmatlannak ítélt. Mindezeken kívül litográfiák, vegyes technikával készült alkotások és a festészeti hagyatékából több kiemelkedő alkotás is látható a tárlaton. A kondori életművel az Antal-Lusztig gyűjtemény tulajdonosa, dr. Antal Péter rendhagyó tárlatvezetés során ismertette meg a nyíregyházi közönséget. A különleges alkalom során a műgyűjtő-tulajdonos nem a művekről szólt, hanem többek között arról a személyes kötődésről, amely Kondor Bélához fűzte.

Dr. Antal Péter, az Antal – Lusztig gyűjtemény tulajdonosa a rendhagyó tárlatvezetés előtt azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, óriási élményt jelentett neki a Kondor Bélával való személyes találkozás. Azt mesélte, Kondor Béla személyisége olyan volt, hogy a mai napig élnek benne a közös emlékek.
 

Kattintson!

A gyűjtemény tulajdonosa elmondta, azt tapasztalta, az emberek nagy része fenntartásokkal lép be egy kiállítóterembe. A rendhagyó tárlatvezetések lehetőséget teremtenek arra, hogy feloldják ezeket a feszültségeket a néző, a műalkotás és a művész között. A Jósa András Múzeum és az Antal – Lusztig gyűjtemény tulajdonosa között több éve jó kapcsolat működik. Köszönhető ez többek között Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármesterének, dr. Ulrich Attilának, aki több évvel ezelőtt muzeológusként kereste meg dr. Antal Pétert, és megegyeztek abban, hogy Nyíregyházára évente két alkalommal hoznak alkotásokat a gyűjteményből, így a nyíregyháziak is megismerkedhetnek az Antal – Lusztig gyűjtemény anyagával és dr. Antal Péter művészetpártoló tevékenységével.
Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere fontosnak ítélte meg azt a tevékenységet, amit dr. Antal Péter végez. Kifejtette, a gyűjteménytulajdonos nem zárkózik be az alkotásokkal, hanem megmutatja ezeket a kincseket az embereknek.

Nyíregyháza alpolgármestere elmondta, nagyon fontos, hogy Nyíregyháza élő kapcsolattal rendelkezik a szomszédos megyei jogú város művészeti életével. A város vezetése fontosnak ítéli meg ezt az együttműködést és azt szeretnék, hosszú éveken keresztül ilyen és ehhez hasonló kulturális élményben részesüljenek a nyíregyházi művészetkedvelők. Kondor Béla alkotásait február közepéig tekinthetik meg a Jósa András Múzeumban.

Mikita Eszter

Fotó: Máté János