Koncertkörúton Morriconéval

Koncertkörúton Morriconéval

A tavalyi nagy sikerű koncertkörút után ebben az évben még több helyszínen lépett fel a debreceni Kodály Kórus, Ennio Morricone zenéivel és vezényletével. Ezúttal Amszterdamban, Brüsszelben, Londonban, Dublinban, Berlinben, Prágában, Krakkóban, Zürichben, Stuttgartban és Pozsonyban koncertezett az együttes február végéig. Egy évvel ezelőtt, 2014 februárjában Párizs, Prága, Berlin, Zürich, Budapest és Bécs voltak a turné állomásai.

Idén Stefano Cucci, a római Santa Cecilia Akadémia tanára segítette az együttest. Az olasz karmester mintegy tizenkét éve dolgozik együtt betanító karnagyként Ennio Morriconéval. A hatalmas zenei apparátust, összesen 170 zenészt és énekest felvonultató, kétórás, impozáns koncerteknek körülbelül az egyharmadában vettek részt a magyarok, soraikban Császár Zoltánnal, és olyan filmmelódiák megszólaltatásához járultak hozzá, mint például A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy vadnyugat, vagy A misszió című film szinte oratorikus nehézségű főcímzenéje.